Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hiába Hollywood, hiába a hősök

Roland Emmerich : Midway

Szöveg: Révész Béla |  2020. szeptember 13. 10:56

Nem hittem volna, hogy valaha visszasírom Michael Bay nevetségesen gyenge Pearl Harborját, de megtörtént. Rolland Emmerich a Midway-jel lapot húzott a 19-re, ki is ejtette magát a versenyből.

midway_01

Az egykor szépreményű rendező mára önmaga karikatúráit alkotja meg. Talán nem véletlen, hogy a Midway költségvetése a nevetségesség határát súrolta, köszönhetően annak, hogy már a producerek is úgy voltak vele: ha Emmerich megint buktát csinál, az a lehető legkevésbé fájjon a pénztárcáknak. Nekik lett igazuk, A függetlenség napjával egykoron berobbant zsenigyerek napjainkra árnyéka lett önmagának, és el is készítette az utóbbi évek egyik legsemmitmondóbb, legröhejesebb moziját.

midway_05

A párhuzam a Pearl Harborral nem véletlen. A mai napig nem tudtam kiheverni azt a kultúrsokkot, amit Bay filmje okozott a maga mérhetetlen giccstengerével, nevetséges forgatókönyvével és dialógusaival. Hozzá kell tenni azonban azt a lenyűgöző látványt, amit a támadás jelenetében láthatunk, mert az valóban páratlan volt a maga nemében, és hajlandóak vagyunk újra és újra megnézni, ha sikerül elvonatkoztatnunk a film többi részének egyenszürke semmijétől.

Sajnos a Midway esetében még ennyit sem hozhatunk fel pozitívumként. Emmerich minden ízlés és koncepció nélkül tolja annyira túl az akciójeleneteket, hogy azok saját csapdájukban vergődve, menthetetlenül unalomba fulladnak. Csata csata hátán, mintha Emmerich minden fantáziátlanságát azzal akarta volna kárpótolni, hogy az egész forgatókönyvből egy hatalmas, gagyin kivitelezett CGI-munkafüzetet csinál. A kevesebb néha több, valaki leülhetett volna beszélgetni a direktorral, mielőtt beengedik a játszótéri homokozóba.

midway_02

Pedig a sztori fontos és jó alapanyag. Midway-nél derült ki, hogy ha lesz a háború második felének irányítója, kétségtelenül az USA lesz az. Pearl Harbor után a tengeri hadviselés főszereplői a repülőgép-hordozók lettek, amint azt Bay filmjében is láthattuk már, hazafias pátosztól gőzölgő jelenetekben. Emmerich mintha meg sem próbálná értelmezni a saját látványát: hagyja, hogy a bárgyú dialógusok és a pocsék színészi játék tökéletes unalomba és fantáziátlanságba sodorja a sztorit, amelynek pedig mégiscsak kellene, hogy legyen egy kis mondanivalója. Itt egy morzsát sem kapunk.

midway_03jav

A giccses sziruphoz, a patrióta, általános iskolás szintű ömlengéshez már hozzászoktunk, de ami a Midway-ben történik, az még a legedzettebbek gyomrát is alaposan próbára teszi. Elsősorban nem a dialógusok gyalázatossága miatt, hanem azért, mert az egészről üvölt, hogy sem a rendezőnek, sem a színészeknek semmi ötlete nem volt (utóbbiaknak érezhetően kedve sem), hogy a papírízű, nyálgenerátorral készített mondatokkal kezdjenek is valamit.

Pedig egész jó színészgárdát sikerült toborozni: Luke Evans, Dennis Quaid, Ed Skrein vagy Woody Harrelson azért nem a Zs-kategória egyéniségei, de itt aztán az égvilágon semmit nem tudtak megmutatni abból, miért kiemelkedőek saját szakmájukban. Nem az ő hibájuk. Forgatókönyv és rendezői koncepció hiányában tényleg baromi nehéz lehet bármit csinálni. Még egyszer: ebben a tekintetben a Pearl Harbor és a mostani alkotás fej fej mellett versenyeznek, előbbi esetében azonban tényleg van valami értelme is a filmnek, míg a Midway kapcsán ez nagyon nehezen mondható el. Nincs rá jobb kifejezés, ez a mozi tényleg a gagyin belül is külön kategória.

midway_04

Hollywood az elmúlt esztendőkben beleesett a mítoszgyártás csapdájába. Nincs azzal semmi gond, ha úgy tetszik, a Ryan közlegény ugyanabba a sorba illeszkedik, mint a Midway, a különbség az, hogy az egyiket egy zseni hozta tető alá, pontosan megválaszolva a miérteket, a másikat pedig egy álomgyári szakmunkás, aki még a kérdéseket sem tudta feltenni. Hős és hős között a vásznon szakadéknyi a különbség, a Hollywood által már-már fétisszerű heroizálás csak abban ez esetben sülhet el jól, ha nagyon precíz, elemző, részletes átgondoltság van mögötte. Ahogyan a látvány, a rendezői és színészi munka csúfos kudarcot vallott, a film egészére egy még sötétebb árnyék vetül: karikatúrát csinál azokból a hősökből, akik megfordították a háború menetét. Lehet, hogy ezt amerikaiak milliói könnyes szemmel bámulták, innen csak ostoba, üres frázishalmaznak tűnik. Könnyezni mondjuk ebből a szempontból is lehet.

A Midway-jel nem az a fő probléma, hogy nem akar mondani valamit, hanem az, hogy eszközök, koncepció, ötletek és rendező hiányában nem is tud. Megint egy film, amiért nagy kár, amelyik annyira el lett baltázva, hogy máris újraforgatás után kiált. Talán valaki hívja fel Clint Eastwoodot.

midway_06
midway_plakat

Midway (2019)



Rendező
: Roland Emmerich


Forgatókönyvíró
: Wes Tooke


Zene
: Harald Kloser, Thomas Wanker


Operatőr
: Robby Baumgartner


Vágó
: Adam Wolfe


Szereplők
: Luke Evans, Patrick Wilson, Woody Harrelson, Dennis Quaid


Bemutató
: 2019. október 24.


Magyarországi bemutató
: 2019. november 7.

Címkékfilmkritika