Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

HIMARS-rakétavetőkkel bővíti védelmi rendszerét Észtország

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. december 5. 12:10

Észtország nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető rendszerekkel (HIMARS) bővíti védelmi rendszerét, a 70-300 kilométeres hatótávolságú, amerikai fegyverrendszerek várhatóan 2024-ben érkeznek az országba – közölte az észt védelmi minisztérium december 3-án, szombaton.

A 200 millió dolláros (78 milliárd forint) megállapodás – amely Észtország eddigi legnagyobb védelmi beruházása – az olyan szükséges felszereléseket is tartalmazza, mint a lőszerek és rakéták, de beletartozik a rendszer használatához szükséges kiképzés is.

Kaarel Maesalu alezredes, az észt védelmi erők képességfejlesztési osztályának vezetője szerint a HIMARS sorozatvetőknek azért van különleges jelentőségük az ország védelmét illetően, mert „lehetővé teszik, hogy elrettentsük az ellenséget még azelőtt, hogy (konfliktus esetén) megütköznének a gyalogos egységek”.

Lettország és Litvánia, a másik két balti ország már előrébb jár a rakéta-sorozatvetők beszerzése terén: vagy már rendelkeznek is ilyen védelmi rendszerrel, vagy már folyamatban van annak beszerzése.