Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek az orosz távolsági repülőerők háza tájáról

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu / TopWar |  2012. január 1. 16:30

2011 decemberének utolsó napjaiban több jó hír is napvilágot látott az orosz távolsági repülőerőkkel kapcsolatban. December 18-án ünnepelték a Tu-160 típusú bombázó repülőgép első felszállásának 30. évfordulóját, majd 20-án a távolsági repülőerők parancsnoka, Zsiharev vezérőrnagy egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy jelentős modernizációk várhatók.

Elmondása szerint a légierő kötelékében szolgálatot teljesítő bombázó repülőgépek még hosszú időn keresztül rendszerben maradnak, s ennek érdekében a gépek időről időre nagyjavításon és modernizáción fognak átesni. Igaz ez a Tu-22M3 típusú repülőgépekre is, amelyek felújítása két fázisban zajlik: az első etapban a fedélzeti berendezéseket, míg a második lépcsőben a repülőgép teljes avionikáját cserélik le – a fedélzeti lokátortól a pilótafülke műszerekig bezárólag. Sőt, sor kerül a Tu-22M3 repülőgépek NK-25 típusú hajtóműveinek nagyjavítására is. Arra vonatkozóan nem közöltek információkat, hogy a típus kap-e új hajtóműveket, esetleg új típusjelzéssel látják-e el a gépeket.

1595929528
Hasonló programok várna a Tu-95MSz és Tu-160 stratégiai bombázó repülőgépekre is. Hosszas kutatómunka után határoztak úgy, hogy nem érdemes a repülőgépeken komoly konstrukciós változtatásokat végrehajtani. A mérnökök és a hadsereg képviselői arra az elhatározásra jutottak, hogy kifizetődőbb időnként a fedélzeti elektronikát frissíteni, modernizálni, megpróbálni így a világ élvonalában tartani a repülőgépeket.

Lehetséges, hogy ez is közrejátszott egy új, távlati repülőgép a PAK DA (Távolsági Repülők Perspektivikus Repülő-komplexuma) létrehozását szorgalmazó döntés megfogalmazásában.

2009-ben a Tupoljev tervezőiroda kapott megbízást a tervezőmunkákra. A kutatási fejlesztési munkákra aláírt szerződés időtartama három évre szólt, így a témával kapcsolatos kutatást már elvégezték, és most a tervezők az új bombázó-rakétahordozó repülőgép tervezésével foglalkoznak. A végleges terveket 2015-ig kell elkészíteni, amely után megkezdődhet a prototípus gyártása.

A teszteket 2020-ig tervezik végrehajtani, majd az azt követő öt év múlva megkezdődhet a repülőgépek – amely pontos megnevezése még nem ismert – rendszeresítése.

Hozzávetőleg ettől az időponttól, azaz 2025-től várható a „fizikailag kiöregedett" repülőgépek kivonása a távolsági repülőerők állományából. Zsiharev véleménye szerint az orosz stratégiai légierő jelenleg minőségileg nincs lemaradásban az amerikaihoz képest.