Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea nem ígér politikai változást az új vezető alatt sem

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 1. 14:24

Észak-Korea december 30-án, pénteken arra figyelmeztette a rivális Dél-Koreát és más országokat, hogy ne várjanak politikai változást Phenjantól Kim Dzsong Un új vezető alatt sem.

Az erről szóló közleményt a legbefolyásosabb phenjani politikai döntéshozó testületnek tartott Nemzetvédelmi Bizottság adta ki, egy nappal azután, hogy Észak-Koreában véget ért a Kim Dzsong Il eddigi vezető halála miatt elrendelt nemzeti gyász, az ennek alkalmából tartott nagyszabású phenjani ünnepségen pedig nyilvánosan először nevezték az ország új „legfelsőbb vezetőjének" Kim Dzsong Il legkisebb fiát és kijelölt utódját, Kim Dzsong Unt.

„Ünnepélyesen és határozottan kijelentjük, hogy a világ ostoba politikusai – köztük a dél-koreai bábok csoportja – ne várjanak tőlünk semmilyen változást" – hangoztatta a Nemzetvédelmi Bizottság a KCNA hivatalos északi-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében.
A testület egyúttal kizárta minden lehetőségét annak, hogy a kommunista vezetésű Észak-Korea párbeszédbe bocsátkozna a tőkés Dél-Korea jelenlegi kormányával, a közlemény fogalmazása szerint „az áruló Ri Mjong Bakkal" (vagyis a dél-koreai elnökkel) „és csoportjával".

Kim Dzsong Un a Nemzetvédelmi Bizottság egyik alelnöke. A Kim fiú egyértelmű nyilvános támogatása olyan erőteljes jelzés, amely szerint az észak-koreai katonai és kormányzati tisztségviselők egységesen felsorakoztak Kim Dzsong Un mögött, miután annak apja meghalt.

Időközben a hadsereg főparancsnokává nevezték ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, aki ezzel hivatalosan is a kelet-ázsiai kommunista ország 1,2 milliós haderejének első számú vezetője lett, tovább erősítve a nemrég elhunyt apjától, Kim Dzsong Iltől örökölt hatalmát.

A kinevezésről a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága döntött december 30-i, pénteki ülésén a KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint.

Kim Dzsong Unt a phenjani kormány és a hivatalos sajtóorgánumok már számos címmel ruházták fel apja, Kim Dzsong IL eddigi észak-koreai vezető december 17-i halála után: egy csütörtöki phenjani katonai díszszemlén például az észak-koreai kommunista párt és a hadsereg új „legfelsőbb vezetőjeként" méltatták.

A hadsereg főparancsnoki tisztségének hivatalos átvétele egyértelműen arra utal, hogy a Kim fiú gyorsan megszilárdítja hatalmát Észak-Koreában.

A hadsereg fontos szerepet játszik az észak-koreai rendszer fenntartásában; a másik hatalmi központ az ország egyetlen pártja, a Koreai Munkapárt.

A nemzetközi közösség szorosan figyelemmel követi a hatalomátvételt az észak-koreai kommunista államban, amelyet Kim Ir Szen – Kim Dzsong Un nagyapja – 1948-ban alapított meg, s amelyet azóta a Kim család vezet.