Híres magyar katonasportolók: Békessy Béla

Szöveg: Antal Ferenc | 2020. június 7. 15:35

Sorozatunkban olyan katonasportolókat mutatunk be, akiknek életműve, emberi és szakmai teljesítménye a mai napig példaértékű. Ezúttal az első világháború előtti időszak legjobb vívója, Békessy Béla százados életével ismerkedhetünk meg.

Békessy Béla 1875. november 16-án született Debrecenben, római katolikus családban. Édesapja, a cívisváros köztiszteletben álló tanára, Békessy László, édesanyja pedig a híres debreceni gyógyszerész, Tamássy Károly leánya, Tamássy Berta volt. 1885-ben Békessy a debreceni Református Kollégium tanulója lett, majd 1890-ben, 16 évesen jelentkezett a Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyamára. Már ekkoriban kitűnt ügyességével, számos sportban – vívás, lovaglás, úszás, evezés, tenisz – kiemelkedő teljesítményt nyújtott.Gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1899. november 15-én áthelyezték a váci 6. huszárezredbe, ahol hamarosan főhadnagyi kinevezést kapott. Az itt töltött szolgálat idején ismerkedett meg az akkor Bécsújhelyen frissen végzett Borsody Lászlóval, akinek keze alatt sajátíthatta el a modern magyar kardiskolát. Első jelentős vívóeredménye egy 1900-ban rendezett debreceni verseny első helyezése volt, majd ugyanebben az évben a hadsereg budapesti vívóversenyén második helyezést ért el.A Rákossy-féle vívóterem feljegyzései szerint 1901-ben két ellenféllel is párbajt vívott. Rákossy Gyula vívómester visszaemlékezésében elmondta, hogy Békessy előre elmondta neki, hogy mindkét ellenfelét gyorsan, a jobb karjukon könnyű sebet ejtve fogja legyőzni. Nem telt el tizenöt perc és Békessy beváltotta ígéretét: mindkét ellenfelét pontosan a jobb alkarján sebesítette meg.

1902-ben az országos kardvívóversenyen első helyet szerzett, amelyet aztán egyhamar nem is engedett ki kezeiből: további öt országos bajnoki címet szerzett sorozatban kardban (1902–1907), további kettőt pedig tőrben (1905–1906).

1906-ban – a tőr- és kardvívó magyar bajnoki címének megvédése mellett – aranyérmet nyert a hadsereg vívóversenyén tőr- és kardvívásban is, majd a következő évben ismét győzedelmeskedett.

Az 1908-as londoni olimpián bár a Monarchiát három csapat – osztrák, magyar, cseh – is képviselte, a tisztek egy része mégis kénytelen volt távol maradni a jeles sporteseménytől. A Monarchia haderejében ugyanis a közös k. u. k. hadsereg tisztjei a bécsi hadügyminiszter alá tartoztak és csak osztrák színekben indulhattak volna. Erre több tiszt – köztük Békessy Béla – nem volt hajlandó, így az 1900-as évek magasan legjobb vívója nem került be a magyar kardcsapatba, amit így csak civilekből állítottak össze.

Békéssy Béla huszárkapitány, vívóbajnok és úrlovas, meghalt Galuziánál.Az 1908-as tőrvívóbajnokságon Békessy életében először és utoljára egy igazságtalannak gondolt ítélet ellen elejtett egy megjegyzést. A zsűri elnöke bajtársa, Zulawszky Béla volt, aki így reagált a megjegyzésre: „Főhadnagy úr, vegye tudomásul, a vívó vív, a zsűri ítélkezik!" Erre Békessy feszes vigyázzba vágta magát, a katonai protokollt betartva tisztelgett, majd így szólt: „Százados úrnak jelentem, tudomásul vettem és a versenytől visszalépek!"Visszalépése után Békessy Béla évekig nem vett kardot a kezébe, lovagló tanári beosztást kapott és csupán 1911-ben jelentek meg az első hírek arról, hogy ismét tréningbe állt.Az 1912-es stockholmi olimpia előtt szinte „visszarángatták" a válogatott vívók közé. A megmérettetésen tőrben nyolc vívónk indult: Békessy mellett Berty, Dunay, Földes, Pajzs, Schenker, Tóth és Zulawszky. Tőrvívóink messze várakozáson felül teljesítettek: Pajzs meg is jegyezte, hogy ha nagyobb hangsúlyt fektettek volna a tőrvívásra, meg is nyerhettük volna az olimpiai tőrbajnokságot. Békessy a hosszú kihagyása ellenére óriási formában volt: „gyors, mint egy olasz, erélyes, mint egy magyar, türelmes és hidegvérű, mint egy angol. Mi lett volna, ha hamarabb áll tréningbe és az idén itthon is versenyez?" – írták róla. Végül a döntőben a hetedik helyen végzett.Bár a kardcsapatba Békessyt nem nevezték, társainak elmondta a huszárimádságot: „Uram Isten ne segíts minket, ellenfeleinket se. Te csak nézzed!". A Berty, Fuchs, Mészáros, Werkner, Földes, Gerde, Tóth, Schenker alkotta kardcsapat végül megnyerte az olimpiát.

1914-ben, a Nagy Háború kitörésekor ezredét eredetileg a szerb frontra küldték volna, azonban a gyors orosz mozgósítás felülírta a terveket. A debreceni huszárok 1914. augusztus 16-án a laktanya udvarán tették le esküjüket, majd az ezredet bevagonírozták és útnak indították az orosz frontra.

A hadosztály a tűzkeresztségen Lemberg mellett, Kamionka-Strumilowanál esett át. A Békessy által vezetett 1. század több ízben kitűnt bátorságával, így jelentősen hozzájárultak az első és második lembergi csaták, a limanovai, majd a gorlicei áttörés sikeréhez. 1915. májusában feladatául kapta az orosz csapatok üldözését. Átkelt a Wisloka folyón és alakulatával 115 orosz foglyot ejtett, köztük egy teljes távbeszélő-szakaszt is. Egyiküknél Békessy megtalálta az aznap éjjel érkezett hadparancsot, amelyet haladéktalanul továbbított a hadparancsnokság felé, valamint tartalmát megosztotta az egységét követő magyar és német csapatok parancsnokaival. Másnap rajtaütött egy, az élelmiszer raktárát éppen felgyújtani akaró orosz utóvéden. Az oroszok egy részét itt is foglyul ejtették, a raktárból pedig feltöltötte saját készleteiket. Május 16-án, 45 km-es menet megtételét követően az ezred osztályai ismét egyesültek Grondziskón. Ezért a tettéért 1916. február 27-én megkapta a hadidíszítményes 3. osztályú Vaskorona-rendet.

Ezen kívül is több kitüntetést szerzett: kétszer kapta meg a Signum Laudist valamint a katonai érdemkereszt 3. osztályának és a német vaskereszt 2. osztályának kitüntetettje is volt. 1915 augusztusában részt vett a chworostowi és a komarow-novoszielki előretörésben. 1916 júniusában a Bruszilov-offenzíva idején érte halálos haslövés. Sérülése ellenére nem hagyta magát a sebesültszállító szekérre feltenni, hanem lóháton ment a legközelebbi parancsnokságra, jelentést tett, majd lefordult a lováról. Amikor utoljára Budapesten járt, azt mondta, hogy ő sem maradhat el az akkor már hősi halált halt vívótársai, Szántay és Zulawszky mögött. Nem is maradt el, a lövésbe három nap után belehalt a werchyi kórházban. Ideiglenesen Soszysznon temették el, majd holttestét 1917-ben a család hazaszállíttatta. Először a Fiumei úti sírkertben, majd a debreceni köztemetőben helyezték örök nyugalomra.