Hitler és Sztálin a kapuk előtt?

A Dialógus Klub legutóbbi rendezvényén három történész, Szvák Gyula, Ormos Mária és Krausz Tamás arra kereste a választ, hogy van-e valami hasonlóság az 1929-1932 között lezajló gazdasági világválság és a mostani krízis között. Előbbi emelte hatalomba Adolf Hitlert és Joszip Viszarjonovics Sztálint. A jelenlegi helyzetről kibontakozó vita egyáltalán nem volt megnyugtató.

Közös gyökerek

Első körben arra keresték a választ a történészek, hogy a két krízis között van-e egyáltalán hasonlóság. Ormos Mária szerint az 1929 és 1932 között lezajló folyamatok és a mai történések között formai jegyekben számos megfelelés látható. A történész kiemelte: 1929-ben a pénzügyi válság először a bankokat, majd a tőzsdéket érte el. Ezt követően pedig példátlanul gyorsan, hónapok alatt termelési-kereskedelmi válság alakult ki. A beszűkült piac következtében Németországban például 1932-ben 6 millió munkanélküli volt. Amennyiben hozzávesszük a családokat, valamint azokat a kereskedőket, akik nem tudták áruikat eladni, akkor gyakorlatilag az egész országot lebénította ez a jelenség, ami nagyban hozzájárult a nemzetiszocializmus kiépüléséhezés és sikeréhez. 1928-ban például még csak éppen, hogy bekerült a nemzetiszocialista párt a törvényhozásba. Ugyanakkor 1930-ban már a második legerősebb párt volt. Ormos Mária szerint a politikai erő nem a rációk mentén érte el sikereit.

A történész kiemelte: 2008-ban ezekkel a jelenségekkel gazdasági téren figyelhető meg egyelőre analógia. A legnagyobb magyar bank részvényeinek értéke például a válság kirobbanása óta 45 százalékot veszített az értékéből. Immár megrendült a bizalom a pénzintézetek között is, azaz már nem szívesen hiteleznek egymásnak. Erre is volt példa a harmincas években, hiszen amikor 1931-ben megrendült Ausztria legfontosabb bankja, nem jutott hitelhez.

Annak idején nem csak Közép-Európát sújtotta válság. Krausz Tamás hangsúlyozta: a feltörekvő új világhatalom, Oroszoszág is hasonló gondokkal küzdött, mint Németország. A történész kiemelte: a hadikommunizmus után hatalmas méreteket öltött a munkanélküliség, ráadásul az országban 25 millió működésképtelen kisbirtok volt. Oroszországot súlyos szociális konfliktusok terhelték, ugyanis ábránd volt a forradalom utáni egyenlőség. a húszas évekre kialakult egy újgazdag réteg, míg a lakosság 40-50 százaléka szegény volt. Ezek a gazadsági és tárasadalmi folyamatok emelték ki Joszip Viszarjonovics Sztálint, akiről 1922-ben még senki nem tudta, hogy 1929-ben majd milyen politikát képvisel majd.

Tekintélyuralmi fordulat

Ilyen előzmények közepette döbbent rá Sztálin, hogy nem maradhatnak a dolgok a régiben. Krausz Tamás kifejtette: a későbbi vezér más vezetőkkel egyetértésben úgy döntött, hogy koncentrálni kell az erőket, fel kell gyorsítani a kollektivizálást és fejleszteni kell a nehézipart, ami a majdani fegyverkezés alapját adta. Mindennek a terrorban megvalósuló rémes következményei voltak. A történész szerint a jelenlegi és az akkori válságot is a túlkereslet robbantotta ki, s ennek következményei nem kerülik majd el Közép-Európát sem. Krausz Tamás hozzátette: a markáns tiltakozások és lázadások jobbról jönnek majd, és nem kizárt egy tekintélyuralmi fordulat sem, hiszen a gazdaság megmentésére irányuló döntések szembe állítják az embereket a fennálló rendszerrel.

Egy pozitív elemet mégis csak látott Krausz Tamás, aki szerint mindez akkor következhet be, ha Németország újra szélsőségesen jobbra tolódik. Ma viszont Németország az európai demokrácia egyik legstabilabb pontja. Ez a Weimari Köztársaság idején nem így volt. Ugyanakkor vannak figyelmeztető jelek. A történész rámutatott: Ausztriában 30 százalékot ért el a szélsőjobboldali párt. Romániában és a balti államokban elharapozódott a nacionalizmus. Ahhoz azonban, hogy igazi áttörés legyen, e téren külpolitikai nyomás kell. Mindezek ellenére nem kizárható egy jobboldali, tekintélyuralmi rendszer kialakulása.

Ébredések

Ormos Mária kifejtette: súlyos, megrendítő politikai események után az emberek nehezen eszmélnek. Ilyen megrázkódtatás volt az I. világháború. Már az ezt követő sokkból is nehéz volt kilábalni, a Szovjetuniónak és Magyarországnak ez nem is sikerült. Erre tett rá a gazdasági világválság. Ahol viszont úrrá tudtak lenni ezen a helyzeten, ott iszonyatos fegyverkezésbe kezdtek. Ez történt Németországban, de az Egyesült Államok is a háborúnak köszönhetően lett gazdasági világhatalom. A történész kiemelte: ennek most még nincsenek jelei, de hogy meddig marad meg jelenlegi antimilitáns politikája mellett az Európai Unió, az még a jövő kérdése. Krausz Tamás mindehhez hozzátette: 1929-1933 után kevesen látták, hogy a Szovjetunióból világhatalom lesz.

Ennek következtében a térségben válsághelyzetben könnyen megerősödhet a nacionalizmus, a krízis nem megfelelő kezelése pedig könnyen elsodorhatja a polgári demokrácia vívmányait is. Szvák Gyula kiemelte: az 1930-as válságra három megoldás születetett: Amerikában a New Deal, Németországban a nácizmus, a Szovjetunióban pedig a sztálinizmus. Joggal merül fel a kérdés, hogy most mi lesz a módszer. Az egyik lehetséges megoldás a neo-keynesianizmus. Ormos Mária szerint már az 1920-as években is gondolkodtak azon, hogy a belső és nemzetközi egyenlőtlenségeket hogyan lehet orvosolni. Krausz Tamás hozzátette:a másik lehetséges út a nacionalizmus, ami viszont az Európai Unió széteséséhez vezethet, minek következtében átmeneti időre tekintélyuralmi államok jönnek létre. Hosszú távon ugyan a nacionalizmus is halálra van ítélve, de öt év is rémálom lehet az elszenvedőinek.