Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hitünk, lelkiismeretünk szabadsága mindennél többet ér!”

Szöveg: Kanyóné dr. Borku Csilla |  2010. október 18. 13:07

Ünnepi megemlékezést tartottak a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az álmosdi csata 406. évfordulójának tiszteletére gyűltek össze a résztvevők Bocskai István szobránál, hogy emlékezzenek a hazafira.

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Polyák András alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott törzsfőnöke. Kiemelte, „nemes feladatunk az, hogy alakulatunk névadójának emlékéről, illetve az ő oldalán, a nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért harcolókról méltóképpen megemlékezzünk. Bocskai István kötelességtudata és a haza érdekében végzett önzetlen munkája példaértékű, követendő a számunkra, követendő az utókor számára." 

Az alezredes megemlékezett az 1604. október 14-ről 15-re virradó éjszaka eseményeiről. Mint elmondta: fontos mérföldkő volt ez a nap Habsburgok ellen folytatott küzdelemben, hiszen Bocskai hajdúi először mértek vereséget az osztrák csapatokra Álmosd és Diószeg között. Ez a Bocskai-szabadságharc kezdetét jelentette, amelyhez csatlakoztak a hajdúkon és a jobbágyokon kívül a köznemesség, a polgárság, sőt a főnemesség képviselői is. A szabadságharc során Bocskait először Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választották. A harcok az 1606-os bécsi békével zárultak, amely biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot. Legfőbb szövetségeseit, a hajdúkat kiemelte a földesúri fennhatóság alól és különféle kiváltságokkal a hajdúvárosokban telepítette le őket.

Polyák András alezredes méltatta Bocskai remek stratégiai érzékét, amely hasznára vált a hazai csapatoknak és hosszú idő után ismét ütőképessé tette azt. Méltatta bátorságát, amellyel szembeszállt a Habsburgokkal, illetve egy szabadabb, boldogabb jövőbe vetett hitét.

A megemlékezést Bocskai örök érvényű gondolatával zárta: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük." Ezután Bocskai mellszobránál elhelyezték a kegyelet virágait.

 

Fotó: Czinegéné Orosz Irén