Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hol sírjaink domborulnak..."

A hősi halottakra emlékeztek az alakulatok

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 30. 7:07

A halottak napja alkalmából koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeznek és emlékeztek a Magyar Honvédség alakulatai és katonai szervezetei a hazánk területén hősi halált halt magyar és más nemzetiségű katonákra. Folyamatosan frissülő összeállításunkban a megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük.

MH Pápa Bázisrepülőtér

Állománygyűlés keretében emlékeztek meg halottak napjáról az MH Pápa Bázisrepülőtéren.

A megemlékezésen Szabó Ferenc őrnagy, a katonai szervezet evangélikus tábori lelkésze beszédében Mikszáth Kálmán gondolataiból idézve rámutatott, hogy „az igazi kegyelet nem a sírokban, hanem egy tágasabb helyen keres, mégpedig az emberi szívben. Itt nyugszanak azok, akiket szeretünk. Ez már nem a halál, és ez már nem puszta keresés, hanem az élő emlékezés. Itt nincs halál, itt örökélet van! Mert aki él, az emlékezik, s akire emlékeznek, az valóban örökké él!”

A beszédet követően Turzó Lajos alezredes, a bázis parancsnokhelyettese helyezett el koszorút a hősi halottak emlékművénél, majd az alegységek és szervezeti elemek vezetői gyújtottak mécsest.

Szöveg: Mátyás Botond Hunor főhadnagy

Fotó: Csiginé Cser Georgina őrmester

* * *

Veszprém

Halottak napja alkalmából a hagyományoknak megfelelően idén is közös megemlékezést tartottak október 28-án a Veszprémben települt katonai szervezetek, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ katonái.

A Veszprémi Alsóvárosi, a Vámosi úti, valamint a Dózsavárosi temetőkben a résztvevők koszorúzással, verssel, imádsággal, mécses gyújtással emlékeztek a hősi halált halt katonákra.

Az eseményen koszorút helyezett el Veszprém helyőrség katonai szervezetei képviseletében Barta Sándor ezredes és Soós Gyula alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság képviseletében Pálmann László rendőr ezredes, valamint a Veszprémi nyugdíjas szervezetek képviseletében Simon Jójárt Sándor nyugállományú repülő ezredes, Müller Béla nyugállományú őrnagy, továbbá Nincsics Lajos nyugállományú őrnagy.

Szöveg és fotó: Szedmák Péter hadnagy

* * *

Szentendre

A lélekharang megkondításával és gyertyagyújtással emlékeztek mindenszentek és halottak napja alkalmából a Szentendre Helyőrségben állomásozó alakulatok. A Görgey laktanyában összegyűltek emlékeztek minden olyan katonára, akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért, a szabadságért. Emlékeztek azokra a történelmi személyiségekre, akiknek élete valamilyen módon kapcsolódik a térséghez, és azokra a laktanyában szolgáló elhunyt bajtársakra, akik már nem lehetnek velünk. Mécses gyúlt a laktanya névadó Görgey Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1956-os forradalom után halálra ítélt, később rehabilitált altábornagy; Mecséri János és az altisztek példaképe, és a 2017-ben, 103 éves korában elhunyt Hegedüs Ferenc páncélos őrmester emlékére.

Nánai László alezredes, evangélikus tábori lelkész, a HM Protestáns Tábori Püspökség püspökhelyettese beszédében hangsúlyozta a halottak napja jelentőségét azok számára, akik az „élők között vannak”. ,,Ez a legmélyebb emberi sorsközösség napja: annak a felismerése, hogy a fájdalom, veszteségek érzékenyebb módon érintenek és sokkal mélyebben kötnek össze valamennyiünket, mint az élet illékony, felszínes örömei. Ezen a napon az emlékezésen keresztül elevenedik meg a múlt, és lépünk kapcsolatba a halottjainkkal, és így válik ez a kapcsolat élő valósággá. Hiszen nincs is más eszköz a kezünkben” – mondta a HM Protestáns Tábori Püspökség püspökhelyettese.

A megemlékezés hagyományosan szentendrei temetőben zárult: mint minden évben, a helyőrség vezető állománya idén is lerótta tiszteletét Petzelt József honvéd alezredes, hadmérnök, egyetemi tanár sírjánál, aki a magyar mérnökképzés tudósa, a szabadságharc szervezője volt. Szervezte az első Magyar Hadi Főtanodát, és az 1848-as forradalom után Szentendre városban élt haláláig.

Szöveg: Imets Dóra önkéntes műveleti tartalékos főhadnagy

Fotó: Dévényi Veronika, Lakó-Tóbiás Tünde törzsőrmester és a szerző

* * *

Szolnok

Közös gyertyagyújtás mellett emlékeztek meg elhunyt bajtársaikról halottak napja alkalmából az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison. Nagy István nyugállományú alezredes, protestáns tábori lelkész ünnepi gondolataival kezdődött a megemlékezés a Mi-24-es emlékműnél. A beszédet követően a Szolnok helyőrségben települő katonai szervezetek és intézmények parancsnokai, képviselői koszorúval és mécsesekkel rótták le kegyeletüket a bázis területén lévő ejtőernyős emlékműnél is. A megemlékezés a Magyar Takarodó dallamaival ért véget.

Sánta Gábor dandártábornok, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár parancsnoka vitéz Bertalan Árpád őrnagy sírjánál, Budapesten, a Fiumei úti sírkertben helyezte el a megemlékezés virágait.

Kép és szöveg: Angyalosi Andrea főtörzsőrmester

* * *