Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Holland zsákutca

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. szeptember 13. 11:56

Nyolcvan esztendeje, 1944. szeptember 17-én vette kezdetét a második világháború legnagyobb ejtőernyős offenzívája, a Market Garden hadművelet. A merész vállalkozás ötlete a brit Bernard Montgomery tábornoktól származott, aki az akciótól az akkor már öt éve tartó vérontás gyors lezárását remélte. Az eleve kockázatos, sebtében megtervezett bevetés azonban boszorkányos gyorsasággal teljes katasztrófába torkollott és a szövetségesek súlyos vereségével zárult.

Magyar_Honvéd_magazin_2024_szeptember_borító

A normandiai térségből kitörve a szövetségesek gyorsan felszabadították Franciaországot, ám 1944 szeptemberére lelassult az offenzívájuk tempója – elsősorban logisztikai nehézségek miatt. A lőszer- és üzemanyag-utánpótlást ugyanis még mindig a partraszállás helyszínéről kellett egyre hosszabb úton az alakulatokhoz szállítani. Erre a problémára jelentett volna megoldást egy, az előrenyomuló hadseregekhez közelebbi nagy kikötő elfoglalása, ami 1944. szeptember 4-én meg is történt. E napon vették birtokba a nem sokkal korábban tábornaggyá előléptetett brit Bernard Montgomery 21. hadseregcsoportjához tartozó erők a belgiumi Antwerpent. Ám a dokkokat – melyek létesítményei gyakorlatilag sértetlenül kerültek a támadók kezére – nem tudták használni, mert az oda vezető Schelde (Scheldt) folyó torkolatvidékét még mindig a németek tartották ellenőrzésük alatt. Rejtélyes okokból kezdetben Montgomery és az amerikai Dwight D. Eisenhower tábornok, a Szövetséges Expedíciós Erők Legfelsőbb Parancsnoka sem tartotta kiemelt fontosságúnak a terület megtisztítását és ezzel a kikötő megnyitását, amit sokan a háború egyik legnagyobb taktikai hibájának tartanak.

Baljós jelek

Az utánpótlási vonalak megnyúlása miatt tehát a koalíciós erők támadása vesztett a lendületéből. Ez különösen Montgomeryt bosszantotta, mert a brit tábornok a hadjárat addigi sikereit látva mélységesen hitt a háború gyors lezárásának lehetőségében.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 13-án, pénteken megjelenő számában!