Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pontonhidak és víztisztítás – műszakiak a műszaki egyetemen

Szöveg: Baranyai Erika Piros főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2024. szeptember 13. 10:21

Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred meghívást kapott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiumának szakmai hetére, amelyen bemutatkozott a szentesi alakulat hídépítő és víztisztító százada.

202409_műszaki_ezred-BME_BP (5)

A BME-s szakkollégium hagyományos szakmai hetén minden évben sokszínű programokkal várják a résztvevőket. A rendezvénysorozat célja, hogy az építőmérnök hallgatók betekintést nyerjenek különböző szakmai területekbe, s így egyben a választható karrierlehetőségeket is megismerjék. A hagyományos kiállítások mellett előadások, kerekasztal-beszélgetések is helyet kapnak, ahol a hallgatók személyes eszmecserét folytathatnak az adott szakma képviselőivel.

A rendezvény főszervezője, Kiltz Boldizsár elmondta, hogy mindig is érdeklődött a pontonhidak és más mérnöki megoldások iránt, és a szakkollégiumnál kollégáival felismerték, hogy a Magyar Honvédség karrierlehetőséget nyújthat a mérnöki háttérrel rendelkező szakemberek számára.

202409_műszaki_ezred-BME_BP (2)

A műszaki ezred katonái videófilmek és interaktív beszélgetések segítségével mutatták be a hídépítés és a víztisztítás gyakorlati vonatkozásait, valamint azt, hogy milyen technológiai kihívásokkal és megoldásokkal találkoznak a mindennapi tevékenységük során. Emellett az alakulat műszaki búvár képességeit is prezentálták a mérnökhallgatóknak.

A bemutatkozásnak két fontos célja volt, egyrészt, hogy a hallgatók betekintést nyerhessenek a honvédség műszaki tevékenységébe, másfelől, hogy első kézből kapjanak információt a Magyar Honvédség kínálta sokrétű karrierlehetőségekről.

A budapesti rendezvényt követően a műszaki ezred szentesi látogatásra hívta a BME építőmérnök hallgatóit, hogy gyakorlatban is megtekinthessék az alakulat által alkalmazott műszaki megoldásokat.