Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1456, 1956 – 555 Years, 55 Years   A déli harangszótól a pesti srácokig – angol nyelven a nagyvilágnak

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. április 12. 14:07

A Zrínyi Média munkatársai új meglepetéssel álltak a magyar történelem hívei elé. A mai napon digitális könyvtárunkban – ekonyvtar.zrinyimedia.hu -, angol nyelven megjelentettük új könyvünket:

 

1456, 1956
555 years, 55 years

From the Noon Bell to the Lads of Pest.

Dicsőséges pillanat mindkettő. Értünk szól a harang 1456-ban, Nándorfehérvárnál, első fél évezredünk végének felemelő, szimbolikus, győztes pillanatában.

S a pesti srácokért, a forradalomért szorul össze a világ szíve 1956 októberében, s vérzik is érte 1956. november 4-től: második fél évezredünk végének e gyönyörű pillanata úgy vesztes, hogy győzedelmesen megváltoztatja a világ jövőjét, a nemzetközi zsarnokságot kudarcra ítélve.

Könyvünk megjelentetését az Európai Uniós elnökségünkre időzítettük. Angolul, a világnak 1456-ról és 1956-ról, 555 évvel ezelőtti, és 55 évvel ezelőtti heroikus küzdelmünkről, mely megmentette, megváltoztatta Európát, jövőjét. A könyv kinyomtatott változatát április végétől adjuk azok kezébe – a kormány, a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, Magyarország politikai és gazdasági, kulturális képviselőinek átnyújtva -, akik ezekben a hónapokban a magyar politika fénykorát idézve szervezik Európa közügyeit, s továbbíthatják e könyvet is külföldi partnereiknek. Múltunkkal is tisztelgünk Európának és Magyarország 1115 évének – csakúgy, mint január végén az 1000-1100 years ago – Hungary in the Carpathian Basin című könyvünkkel, benne 1456 és 1956 fél évezreddel korábbi történelmi társával, a 907-es győztes pozsonyi csatával.

A „From the Noon Bell… előszavából:

„Hemingway híres regényének címe “Akiért a harang szól". E cím idézet John Donne angol költő Meditációjából, melynek közismert sorai szerint “Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja".

Donne iménti mondatát átalakítva felhasználhatjuk Magyarország jellemzésére, amely a középkorban a “kereszténység pajzsa" volt. 1456-ban – akkor már évszázadok óta a “kontinens" szerves “részeként" – hazánk hősiesen védte meg Nándorfehérvárnál Európát a szultán hatalmas seregével szemben, valószínűtlen győzelmet aratva. E győzelem óta a keresztény világban Magyarországért szólnak a harangok minden délben, nemzeti hőseinkre emlékeztetve.

Ötszáz évvel Nándorfehérvár ostroma után, 1956 őszén a magyarok egy elnyomó és brutális kommunista rezsim ellen fogtak fegyvert. Ezúttal a végső győzelem esélye nélkül küzdve vették fel a harcot Budapest utcáin a forradalom eltiprására érkező szovjet csapatokkal.

A magyar történelembe vetett misztikus hitünk nélkül nem lehet megérteni, hogy az egész Európát megvédő Magyarország-Nándorfehérvár 1456-ban, és ugyanazon ország egy másik folyóparti városa, tehát Magyarország-Budapest 1956-ban éppen 500 évvel később hogyan teszi oda egész vérző testét Európa védelméért, s az első ízben győz, a másodikban elvérzik, s éppen ezért győz. E misztikum nélkül nem lehet megérteni, hogy e sorok írása közben Nándorfehérvár, a déli harangszó 555., és Budapest, a szabadság vérbe fojtott, de elfojthatatlan szava 55. évfordulóját ünnepeljük.

Legalább valahogyan, legalább futtában, legalább a sárba eltemettek-e minden pesti srácot 1956-ban? Tudunk mindenkiről? Az aszfalt alá ismeretlenül bebetonozva nincs-e beszorult hang, amely, míg élt, az élete árán is felkiáltott, s az utolsó golyónál is rikoltotta: „Éljen Magyarország, éljen a magyar szabadság!"? S ha nem tudjuk, hol haltak meg, tudjuk-e mindig, hogy miért – miért lőtték halálba a szabadság XX. századi szép szimbólumát, a 16 éves Magyar Katát, miközben a kislányból lett önkéntes ápolónővér sebesültek kimentéséért rohant az utcán?

A honfoglalás óta mindannyiunk apjának, Árpádnak a sírja milyen közel van az övéhez? – a felejthetetlenség szivárványszép íve alatt."

S végül álljon itt az alábbi idézet, mindent elmond:

John Sadovy, a Life amerikai magazin fotósa, aki 1956-ban Budapesten fotózta a harcokat és a szörnyűségeket:

Ekkor az idegeim felmondták a szolgálatot. Könnyeim végigfolytak az arcomon. Három évet szolgáltam a háborúban, de amit ott átéltem, semmi volt ehhez a borzalomhoz képest."