Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai pálya a közszolgálati reformok tükrében

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. december 16. 7:15

A Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) Humánerőforrás-fejlesztési Szakosztálya december 15-én, csütörtökön kerekasztal-beszélgetést tartott a katonai pálya aktuális kérdéseiről, a pályaképről, a kompetenciákról, a képzésről és felkészítésről a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az eszmecsere több mint húsz résztvevőjét prof. dr. Nagy László, az MHTT elnöke köszöntötte.

A szakosztály tagjain kívül megjelentek a Honvédelmi Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a házigazda Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviselői, egyetemi hallgatók, valamint a téma iránt érdeklődők.

1595928923
Dr. Krizbai János nyugállományú ezredes, szakosztályelnök, levezető elnök megnyitójában felsorolta, hogy milyen fontos munkákban vettek részt az elmúlt hónapokban a szakosztály tagjai, s felajánlotta, hogy képviselőik ezután is szívesen vállalják a részvételt, ha felkérést kapnak a szakmai közreműködésre.

Elsőként A humánstratégia megvalósítása, az új katonai életpálya kialakítása, helye a közszolgálatban címmel Kovács Tamás, a HM Humánpolitikai Főosztály vezetője vázolta a következő időszak terveit, feladatait, folyamatait. Ezt követően  élénk eszmecsere alakult ki, kérdések, észrevételek, javaslatok hangzottak el, sőt egyes részletkérdésekben vita is kibontakozott.

Másodikként A katona értéke a közszolgálatban és a civil munkaerőpiacon címmel Lóczy Péter kormányfőtanácsos (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) adta közre felvezető gondolatait. A téma az előzőhöz hasonlóan nagy érdeklődést váltott ki.

A csütörtöki kerekasztal-beszélgetés prof. dr. Szendy István ezredes, a ZMNE oktatási dékánhelyettese Életpálya-támogató képzés, rekonverzió című bevezetőjét követően vitával és eszmecserével zárult.

1595928923

 Fotó: Galovtsik Gábor