Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A parlamentből jelentjük

Szöveg: M. Tóth György |  2011. június 7. 9:42

„A nemzeti ügyek kormányának hivatalba lépésekor a magyar haderő működtetéséért felelős irányító szervnél, a Honvédelmi Minisztériumnál és háttérintézményeinél káosz uralkodott. A Magyar Honvédségnél rend volt, van és rend is lesz. Mostanra a honvédelmi tárcánál is rendet tettünk.” A Tisztelt Házban egy hozzá intézett interpellációra válaszolva mondta ezt június 6-án, hétfőn délután dr. Hende Csaba.

1595919923
Megszűnt-e a korrupció a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságoknál és átláthatóbbá vált-e a tárca működése? Ezzel a címmel intézett írásbeli kérdést a honvédelmi miniszterhez Ágh Péter, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.

Az interpellációban egyebek mellett olvasható: a közelmúltban ismerhette meg a közvélemény azokat az előző kormány alatt történt korrupciógyanús eseteket, amelynek számos magas beosztású érintettje volt, mára pedig gyanúsítottja lett.

Az időközben lezárult nyomozások kapcsán elhangzott, hogy a HM-es vesztegetési, hűtlen kezelési ügyek esetében a tárca vagyonkezelésében lévő gazdasági társaságok vezetőinek irányításával és közreműködésével több százmilliós kár keletkezett.

„Milyen jellegű és milyen nagyságrendű korrupciógyanús ügyeket tártak fel? A feltárt ügyekkel kapcsolatban milyen intézkedéseket tett miniszter úr? Milyen lépések történtek eddig az átlátható és szabályos működés megteremtése érdekében?" – összegezte kérdéseit végül Ágh Péter.

1595919924
Hende Csaba szóbeli válaszában első munkanapjait idézve mondta: „egy morálisan szétesett minisztériumot, átláthatatlan és felelőtlen gazdálkodást és a hatékonyság minden elemét nélkülöző struktúrát találtam. Ilyen körülmények között tűztem ki célul, hogy végre hatékonyan, racionálisan és transzparens módon működő honvédelmi rendszert teremtsünk meg. Ennek érdekében mindenekelőtt a vezetésben eluralkodott korrupciót kellett felszámolni."

„Első intézkedéseim egyikeként – hallhattuk a miniszteri válaszban – elindítottam a tárca és a vagyonkezelésébe tartozó társaságok átvilágítását és a törvénytelen, illetve pazarló gazdálkodás felszámolását. Az átvilágítás teljes folyamatát egyébként egy, mindenki számára hozzáférhető Fehér Könyvben foglaltuk össze" – tette hozzá Hende Csaba.

A korrupciós ügyek jellegét illetően – mondta a miniszter a Tisztelt Házban – főként a hűtlen kezelés különböző minősített esetei, közbeszerzési bűncselekmények és okirat hamisítás gyanúja miatt indultak büntetőeljárások. A tárca vagyonkezelésében lévő hét gazdasági társaság közül ötnek az esetében bizonyíthatóan közel 1,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a jogsértő magatartás.

A ténylegesen okozott anyagi kár mértékét persze csak jogerős bírósági ítéleteket követően lehet számszerűsíteni.

Hende Csaba hangot adott annak is, hogy a tárca minden egyes esetben szigorúan érvényesíteni fogja polgárjogi igényét. „Az átvilágítási folyamat során összességében 45 rendbeli bűncselekmény gyanúja miatt tettünk feljelentést a legfőbb ügyésznél" – hangzott a rövid miniszteri statisztika.

A tárca intézkedéseinek sorozata nem fejeződött be a büntetőfeljelentéseknél. Ellenkezőleg. Mint elhangzott: valamennyi szerződést, beszerzési eljárást felülvizsgálták, és a beszállítók frontján létrejött parazita hálózatot felszámolták. Megszüntették azt az abszurd állapotot, amelyben a Magyar Honvédség egyes alapfeladatait magáncégek látták el.

1595919924
„Ilyen volt az objektumok őrzés-védelmének kiszervezése is" – mondott egy példát a múltból Hende Csaba –, majd az átlátható és szabályos működés megteremtése érdekében tett lépéseket sorolta.

Először: a tárca létrehozta a társaságok gazdasági működésének rendszeres elemzését, kontrolling tevékenységét végző főosztályt. Másodszor: a hatékony működés megteremtése érdekében számos szervezeti és szerkezeti átalakítást hajtottak végre. Harmadszor: a társaságok testületeinek számát a törvényi minimumra csökkentették. A minisztérium szakemberei elkészítettek egy új etikai kódexet és antikorrupciós stratégiát.

„A Magyar Honvédség működésének alapja a honvédek becsülettel teljesített szolgálata. Épp ezért fontos, hogy a Magyar Honvédségen túl immár a Honvédelmi Minisztériumban is rend van" – mondta végül a honvédelmi miniszter.

Ágh Péter a miniszteri választ megnyugvással elfogadta. Majd hozzátette: a megismert intézkedések megteremtik a lehetőségét annak, hogy a jövőben a hírek ismét a katonák helytállásáról, becsülettel teljesített szolgálatáról szólhassanak.

Fotó: Rácz Tünde