Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Soha nem látott fegyverüzlet körvonalazódik India és az USA között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. június 7. 10:29

Jóváhagyta az indiai kabinet azt a javaslatot, amely több mint 4 milliárd dollár értékben 10 darab amerikai, C-17 típusú katonai szállító-repülőgép vásárlását irányozza elő. Ilyen nagy értékű védelmi megállapodás korábban még nem volt a két nemzet között – közölte június 6-án, hétfőn egy név nélkül nyilatkozó indiai tisztségviselő. Az indítvány szerint az ügyletben érintett amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalatnak a 4 milliárd dollár 30 százalékát a védelmi iparba kell befektetnie Indiában.

A C-17 Globemaster III típusú teherszállító repülőgépeket elsősorban tankok és nehéz katonai felszerelések szállítására, illetve humanitárius szükséghelyzetben evakuálásra használják.

A mostani megállapodást azután hagyta jóvá az újdelhi vezetés, hogy elutasított egy másik amerikai fegyvereladási ajánlatot (a Boeing és a Lockheed Martin cégek jelentkezését egy 11 milliárd dolláros, 126 vadászrepülőgép beszerzéséről szóló pályázatra).

A védelem területén Újdelhi és Washington között eddig a 2009-ben megkötött, nyolc darab Boeing P-81-es típusú tengeri felderítőgép megvásárlásáról szóló, 2,1 milliárd dolláros üzlet számított a legnagyobbnak. 2002 óta India az Egyesült Államok egyre szorosabb stratégiai és katonai szövetségesévé lépett elő a hidegháború idejét jellemző, évtizedeken át tartó fagyos viszonyt követően.

A kontinensnyi ország a következő évtizedben mintegy 80 milliárd dollárt szándékozik költeni a védelem korszerűsítésére. A jelenlegi indiai katonai felszerelés 70 százaléka szovjet eredetű.

A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint az utóbbi néhány évben a dél-ázsiai állam vált a világ első számú fegyverimportőrévé