A szakma szeretete vitte előre a katonai pályán
Szöveg: Demeter Ferenc | 2010. december 6. 6:07Kovács Ferenc mérnök ezredest a honvédelmi miniszter 2010. augusztus elsejével nevezte ki a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnokának. A parancsnok tisztté avatásától a légvédelmi rakéta fegyvernemnél szolgált, megismerhette fegyverneme minden szépségét és nehézségét. Vele beszélgettünk.
Hol és hogyan kezdődött a katonai pályád?
Gimnáziumi éveim alatt kerültem kapcsolatba a hadkiegészítő parancsnoksággal és az általuk szervezett programokkal. Ekkor kaptam olyan indíttatást, amely a katonai pályára vezetett. Aztán 1983-ban jelentkeztem az akkori Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára, és sikeres felvételt nyertem a csapatlégvédelmi rakéta-, és tüzér szakra. A főiskolát 1987-ben végeztem el, és ebben az évben, a Kossuth téren tisztté avattak. Nagyon szerettem volna Győrbe, az akkori 14. Légvédelmi Rakéta Ezredhez kerülni. A főiskolás évek alatt ugyanis bejártam több csapatvédelmi alakulatot is, és ez a helyőrség tetszett a legjobban. Aztán az élet úgy hozta, hogy ebben az évben sem Győrben, sem pedig Kalocsán nem volt üres hadnagyi beosztás, így az akkori MH 7. Légvédelmi Rakéta Ezredhez kerültem Keszthelyre, ütegparancsnok-helyettesi beosztásba.
Ez alatt a tízéves időszakod alatt a szakmában milyen sikerélményeid voltak?
A szakmában az első meghatározó élményem 1988-ban volt, amikor a Szovjetunió állami lőterén, Asalukban KRUG légvédelmi rakéta éleslövészetet hajtottuk végre. Én úgy gondolom, hogy egy légvédelmi rakétásnak meghatározó élmény, amikor az induló rakéta füstje megcsapja az orrát, attól kezdve egy életre elkötelezi magát a fegyverneme mellett.
Hogy sikerült életed első éleslövészete?
Maga a lövészet megfelelő lett. Ez egyébként egy Varsói Szerződés szintű komplex éleslövészet volt, ahol több nemzet katonái lőttek egyszerre. A nagyszabású gyakorlaton a résztvevő nemzetek légvédelmi rakétásai, különböző légvédelmi rakétarendszereket alkalmazva hajtották végre éleslövészeti feladataikat. A lövészet egyik érdekessége volt – amit egyébként akkor ott még nem tudhattam –, hogy ez az esemény az SZ–300-as légvédelmi rakétarendszer rendszerbe állító lövészete is volt.
Az ezred diszlokációját követően milyen helyzetbe kerültél?
Sajnos 2000-ben kihunyt a „nagy szerelem", hiszen a KRUG rakétákat kivonták a hadrendből. Ebben az évben lettek az első légvédelmi rakéta osztály törzsfőnöke. 2002-ben, Lengyelországban, az osztállyal végrehajtottunk egy kiválóra értékelt éleslövészetet, amelynek eredményére a mai napig büszke vagyok, hiszen minden rakéta elindult, és célba is talált. Aztán 2003-ban újabb éleslövészeten vettem részt. 2004-ben az akkori parancsnok, Varga László dandártábornok azzal a feladattal bízott meg, hogy vezessem az újonnan megalakuló 2. légvédelmi rakétaosztályt, melynek fegyverzetét a Nagyorosziban települt MH 5. Légvédelmi Rakétaezred felszámolása után Győrbe került három Mistral üteg adta. Tehát ismét fegyverrendszert váltottam. Ez a feladat óriási kihívás volt magam és a csapatom számára is, hisz az átvételt követően csak egy szűk évünk volt arra, hogy felkészüljünk a Mistral fegyverrendszerrel egy újabb éleslövészet végrehajtására. A következő évben, Lengyelországban meglett a befektetett munka eredménye: az éleslövészeten az osztály kiváló eredményt ért el. 2007-ben lettem a dandárból ezreddé alakított alakulat parancsnokhelyettese, feladatom a légvédelmi rakéta szakkiképzés tervezése és szervezése, az éleslövészetekre való felkészülés és végrehajtása volt. De ugyancsak az én hatáskörömbe tartozott a NATO számára felajánlott alegységek felkészítésének szervezése is.
Vezetésemmel 2008-ban Krétán a felajánlott alegység a NATO által értékelt éleslövészetét jó szinten hajtotta végre. Olyan feladat volt ez, amit először csinált az állomány, ráadásul először láthattuk a NATO-ban alkalmazott célanyagokat is.
Április elsejétől a parancsnokunk megkezdte négy hónapos felkészülését a moszkvai véderő attasé beosztásra, így július 31-ig megbízott parancsnokként álltam az ezred élén, augusztus 1-től pedig kinevezett parancsnoka lettem az alakulatnak.
Hogyan képzeled el az ezred jövőjét?
Szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Úgy gondolom az ezred életét gyökeresen meghatározó változtatásokra nincs szükség, következetesen folytatni kell azokat a feladatokat, amelyek az állomány magas szintű szakmai felkészülését segítik elő.
Idén több olyan feladatot kapott az alakulat, amelyek nem szerepeltek a tervben.
Az élet úgy hozta, hogy májusban részt kellett vennünk a bőnyi árvízi katasztrófánál, majd Szőny térségébe vonultunk át gátakat erősíteni. Úgy gondolom, mindenhol megmutattuk azt, hogy a katonáinkra lehet számítani, a honvédek becsülettel dolgoztak becsülettel és próbálták menteni, amit még lehetett. Sajnos az árvizekkel nem ért véget a katasztrófák sora, hiszen a devecser-kolontári vörösiszap-ömlés után az ezred katonái az elsők között kapcsolódtak be a mentési munkálatokba. Az Arrabona katonái itt is bizonyítottak, önként jelentkeztek és vállalták a nehézségeket.
A családod, hogy bírta ezt a nem mindennapi terhelést?
1997-óta élünk Győrben, a fiam és a feleségem gyorsabban megszokták a várost, mint ahogy nekem sikerült.
Mi az, amire parancsnokként büszke vagy?
Az eltelt rövid idő alatt igyekeztünk egy kicsit átalakítani az ezred kommunikációs munkáját. Úgy gondolom, nagyon fontos az, hogy a környezetünk, főleg az a város, amiben élünk ismerjen minket, gondjainkat és eredményeinket is. Az elmúlt időszakban Varga tábornok úr nagy gondot fordított erre, ezért gondoltuk azt, hogy ezt továbbfejlesztjük. Az ezred 2003 óta rendelkezik saját honlappal, amit megújítottunk és sok olyan információt tettünk fel rá, ami az ezredről szóló tájékoztatást színessé és naprakésszé tette.
Fotó: A szerző felvételei és archív
