Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vidék ügye mindannyiunk ügye

Szöveg: kormany.hu |  2011. május 18. 16:56

Vissza kell adnunk a vidéknek az önálló élet lehetőségét, „a tisztességes munkából, tisztességes megélhetés” lehetőségét!- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Parlamenti Nyílt Napján a Vidékfejlesztési Minisztériumban, május 18-án, szerdán.

„Akárki (akár)mit ábrándoz, csak a vagyonos nemzet szabad". Gróf Széchenyi Istvánt idézve kezdte beszédét Hende Csaba honvédelmi miniszter a tanácskozáson. „Nem lehet az a nemzet szabad, amely anyagi értelemben nem független, amely nem tudja meghozni a mindennapi életét érintő legfontosabb gazdasági döntéseket. Nem lehet az a nemzet szabad, amelynek jelentős hányada – praktikusan a vidéki emberek nagy része – filléres gondokkal küzd. Változásra van szükségünk!"- szögezte le a honvédelmi miniszter.

A cél, amelyet magunk elé kell tűznünk, s amelyet nem szabad egy pillanatra sem szem elől vesztenünk, ez: vissza kell adnunk a vidéknek az önálló élet lehetőségét, „a tisztességes munkából, tisztességes megélhetés" lehetőségét – hangsúlyozta a honvédelmi tárca vezetője.

Hende Csaba utalt arra, hogy Magyarország nem osztható fel részekre, hiszen ha a szegénység nő vidéken, akkor annak előbb vagy utóbb következményei lesznek a fővárosban is.

1595918753
A honvédelem illetve a vidékfejlesztés kapcsolatáról szólva rámutatott: a honvédség erős vidék nélkül nehezen képes megfelelni hivatásának. A honvédelmi miniszter utalt rá: a honvédelmi tárca szakemberei szerint hazánk fegyveres védelmének ellátásához szükséges élelmiszertartalékolást, valamint a Magyar Honvédség és a szövetséges csapatok magyar élelmiszerrel való ellátását az agrárium jelen helyzetében már nem tudja biztosítani.

Hende Csaba szerint a honvédelmi ágazat szempontjából is elengedhetetlen a vidékfejlesztési stratégiában megfogalmazott igény, a hazai élelmiszertermelési potenciál növelése olyan szintre, hogy az a lakossági igényt legalább nyolcvan százalékban fedezze.

A honvédelmi tárca vezetője leszögezte: a honvédelem szempontjából a vitaanyagban megjelölt stratégiai területek közül kiemelten fontos a természeti értékek védelme, a fenntartható természeti erőforrás- és tájgazdálkodás, valamint a biztonságos élelmiszerellátás, biztonságos piac megteremtésének területe. Ezen kívül nagyon fontosak a stratégiában megfogalmazott ivóvízzel, energiaforrások megőrzésével, és a hazai élelmiszergyártással kapcsolatos célkitűzések.

„A honvédség a stratégiában megfogalmazott célok teljesüléséhez aktívan hozzá tud járulni!" – hangsúlyozta Hende Csaba. A Magyar Honvédség békében is sokat tehet hozzá a nemzet életéhez. A tavalyi esztendő két hatalmas méretű katasztrófája jól mutatta, lehet számítani rá a váratlan helyzetekben is.

A honvédelmi miniszter utalt arra, hogy az árvíz és belvízvédelem megerősítésében a Magyar Honvédség – az elmúlt évek által bizonyítottan – már a meglévő képességeivel aktívan is közre tud működni. Ehhez a honvédség jelenleg is rendelkezik az árvízi védekezési feladatok végzéséhez szükséges humán és technikai erőforrásokkal, amelyek tovább javulnak a honvédelemben megkezdett fejlesztések által. Ennek keretében jött létre az önkéntes tartalékos rendszer, ami szükség esetén segíteni tudja a vidékstratégiában megfogalmazott ár és belvízvédelmi feladatok végzését, támogatni fogja a vízügyi és katasztrófavédelmi szervek munkáját- emelte ki a honvédelmi miniszter.

Hende Csaba végezetül rámutatott: „az a célunk, hogy minél többen akarjanak szabad emberként a saját erejükből boldogulni! Annál többen fognak akarni a saját erejükből boldogulni, minél több embernek sikerül ez. Minél inkább segíti a szabályozás a becsületes és sikeres munkával történő érvényesülést, annál többen lesznek, akik sikerre járhatnak ezen az úton".

„A vidék ügye mindannyiunk ügye, akik ehhez a nemzethez tartozunk – ezért mindannyiunknak a magunk területén van tennivalónk az ügyben!"- zárta beszédét a honvédelmi tárca vezetője.

(HM Sajtóiroda; Fotó: Horváth Ernő)