Állnak a sátrak a plébánia udvarán
Szöveg: Kátai Róbert | 2009. július 10. 11:01Az idei esztendőben is megrendezi éves szokásos gyermektáborát a Honvédelmi minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége Zalaváron. A tábornak a helyi plébánia ad otthont, felállításáról pedig a 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái gondoskodnak.
És bizony nem csak a felállításáról, hanem a működtetésből is kiveszik részüket az ezred katonái. De menjünk csak szépen sorjában.
A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő tábor a Kis-Balaton tőszomszédságában, Zalaváron, az egykori Zala vármegye központjában, a plébánia udvarán rendezkedett be. A falu, amely a középkorban mezőváros volt, Bencés kolostorral ma a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén helyezkedik el, területének nagy része mocsaras, lápos, ezzel remek élővilágot biztosítva számtalan madárnak.
![1595889049](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f5599ee09b446824582.jpg)
Ebben a festői környezetben hirdeti meg a Katolikus Tábori Püspökség gyermektáborát két hetes turnusban minden nyáron, immáron hat éve. Az egyik turnus a kezdőké, míg a másik a haladóké, vagyis olyan gyerekeké, akik már a korábbi években részt vettek ebben a táborban. A tábor egy környezet- és természetvédelmi jellegű nyári tábor, honismereti, néprajzi és kulturális programokkal. Ilyen programokat pedig a hely bőven tartogat.
A Balaton Felvidéki Nemzeti Park bővelkedik olyan helyekkel, amelyek megmutatják a természet szépségeit, felhívják a figyelmet annak csodáira és megőrzésének fontosságára. A fenékpusztai Diás sziget – ahol fokozottan védett madarakat figyelhetünk meg, illetetve bepillantást nyerhetünk Fekete István életébe –, a kápolnapusztai Bivalyrezervátum, a Tapolcai tavasbarlang, a Salföldi major, a Zirci arborétum csak néhány példa a teljesség igénye nélkül.
Egy ilyen tábor működtetése rengeteg munkával és háttérfeladattal jár. Ebben nyújt segítséget a 64. logisztikai ezred a kezdetek óta.
Idén is elindultak hát az alakulat ageyik alegységének, a szállító zászlóaljnak a katonái, hogy felépítsék a sátorvárost, ami a gyerekek otthona lesz a tábor ideje alatt. Hajnalban kigördült az öt teherautóból, egy buszból és egy mentőből álló oszlop a kaposvári laktanyából, hogy a reggeli órákban már a plébánia udvarán serénykedhessenek a katonák, a teherautók platóiról ágyakat, sátrakat, pokrócokat, tűzoltó készülékeket, edényeket, kanalakat és még ki tudja, mennyi mindent szedjenek le. A logisztikusok keze alatt aztán gyorsan megváltozott az udvar képe, rövid időn belül katonás rendben sorakoztak a sátrak, elkészült az ételkiosztó hely, az étkező-és a kultúrsátor is.
![1595889049](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f559a27366722201473.jpg)
Az ezred szállító zászlóaljának megbízott parancsnoka, Kovács Gyula őrnagy elmondta, hogy összesen 16 darab egyes sátrat állítottak fel a gyerekeknek, lakósátornak. Ezek berendezéséhez, illetve a tábor két hetének zavartalan működéséhez az ezred biztosít továbbá 90 db padlózatot, 70 db tábori ágyat, 30 db asztalt, 150 db pokrócot, 30 db porral oltót.
Ezen kívül egy 70 M sátor lett felállítva, amely étkezőként fog szerepet játszani, illetve a tábor teljes ideje alatt egy autóbuszt biztosít az alakulat, amellyel a gyerekek kirándulási lesznek biztosítva. A két turnus ideje alatt 1 db mikrobuszt is a táborozók szolgálatába állít a Boconádi, amellyel pedig a szükséges beszerzéseket tudják megejteni a vezetők.
A tábor tehát már áll, már csak a lakók hiányoznak, akik közül az elsők július 11-én érkeznek, hogy birtokba vegyék azt egy hétre, amikor is érkezik a következő csoport, hogy újabb egy hétig élvezzék a nyári táborozás örömeit a püspökség által szervezett programokkal, a logisztikusok által felépített „katonai táborban".