„A Magyar Köztársaság hűséges honvéd tisztese leszek!”
Szöveg: Szűcs László | 2009. július 10. 12:55Pénteken ismét katonák vonultak fel Tatán, a város egyik legszebb helyén a Várkanyarban. Ezúttal az elmúlt három hónapban alapkiképzésüket teljesített szerződéses állomány nyilvános eskütételét és ünnepélyes kibocsátóját rendezték meg a Vizek Városának központjában.
Családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében tettek esküt azok a szerződéses katonák, akik még április 7-én kezdték meg alapkiképzésüket Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Az állományt a 12 hetes felkészítés végén, pénteken ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a városban.
A Tóth Attila százados vezette alapkiképző század 108 újonca a Magyar Honvédség tizenkét alakulatához kerül majd. Természetesen kiképzésük nem ért még véget, hiszen az átcsoportosítás után valamennyien megkezdik a beosztásuknak megfelelő, úgynevezett szakalapozó kiképzést. Az újonc szerződéses katonákból egyébként huszonöten maradnak Tatán, a Klapka György lövészdandárnál.
A városközpontban megrendezett ünnepégen Barabás János honvéd, eskümondó után több mint száz torokból hangzott fel: „esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság hűséges honvéd tisztese leszek!" Ezt követően a szerződéses katonák által aláírt katonai eskü szövegét Barabás honvéd átadta Huszti András dandártábornoknak, a tatai alakulat parancsnokának.
Huszti tábornok ünnepi beszédében elmondta: mindenki által ismert, hogy az Országgyűlés 2004-ben megszüntette a
A Magyar Honvédség katonai szervezeti közül elsőként a tatai lövészdandár tért át a kizárólag szerződéses és hivatásos katonák alkotta személyi állományra – tette hozzá a dandártábornok.
– Bár az alapkiképzés befejeződött, és az alapvető katonai tudás birtokában vannak, mégis tartsák szem előtt, hogy a katona – éppúgy, mint a jó pap – holtig tanul. Törekedjenek tudásuk folyamatos gyarapítására, maradjanak ilyen fegyelmezettek és kötelességtudók. Mától fogva önök a társadalom egy különleges részének tagjai, mert bár munkavállalóként dolgoznak a Magyar Honvédségben, mégis hazánkat, Magyarországot szolgálják. Önök fogják védeni a gátat, ha jön az árvíz. Önök mentik az állampolgárokat egy esetleges katasztrófahelyzetben. És önökön múlik az ország szövetségesi kötelezettségeinek teljesítése is – mondta Hiszti András dandártábornok, majd megköszönte az alapkiképző század kiképzőinek lelkiismeretes munkáját, akik a tudásukat átadták, és példát mutattak az újoncoknak.
Az alapkiképzést teljesített szerződéses állomány kibocsátó ünnepsége a tábori lelkészi szolgálatok képviselőinek beszédeivel, majd díszmenettel ért véget. Az állománygyűlést követően Huszti András dandártábornok a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: jó pár éve nem volt a tatai alakulatnál alapkiképzés. Az elmúlt tizenkét hét nagy tapasztalatokat adott a dandár katonáinak is. Az egyik legfontosabb, hogy az alakulatnál csapatcentrikusabban, a szükségleteknek megfelelve tudják felkészíteni az újonc szerződéses katonákat, hiszen az állománnyal azok foglalkoznak, akik később a parancsnokaik lesznek.
A dandárparancsnok hozzátette: az elmúlt három hónapban nemcsak a szerződéses katonák, hanem a feladat végrehajtására létrehozott alapkiképző század is vizsgázott. A kiképzés eredményei és a minimális lemorzsolódás is azt bizonyította, hogy a tatai katonák jól dolgoztak.
Fotó: Szűcs László