Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Amit a gyerekek igényelnek”

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. február 1. 9:41

A HM Katolikus Tábori Püspökség idén is megszervezi közkedvelt zalavári táborát, a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédségben dolgozók, szolgálók gyermekei számára. A kezdőknek, a 11–13 éves tanulóknak, valamint a nagyobbaknak, 14–17 éves korú haladóknak ajánlott táborról beszélgettünk Berta Tibor ezredessel, a tábori püspökség általános helynökével.

Táborunk, amelynek két turnusában mintegy 100–120 diák vehet részt – ezúttal is, mint már hét éve mindig – környezet- és természetvédelmi jellegű. Természetesen ehhez sok minden egyéb is csatlakozik: hagyományőrzés, honismeret, kulturális és sportprogramok. Népszerűségéről annyit, hogy volt több olyan fiatalunk is, aki már 17. életévét is betöltötte, mint visszatérő táborozó. Ez egyébként a felső korhatár is a táborban, amelynek szervezeti irányítása egyébként katonai alapokon nyugszik.

Mit szeretnek leginkább a diákok a zalavári táborban?

1595913610

Akármilyen hihetetlen, a táborozásból a tizenévesek a rendet, a fegyelmet, a pontos és kiszámítható napirendet kedvelik a leginkább. De nem neheztelnek azért sem, hogy nincsenek cukros üdítőitalok, nincs internetezés, televíziózás, és nem dobunk ki ételt. Van viszont reggeli torna, napirend, rendszeres hulladékgyűjtés.

Ez merőben különbözik attól a képtől, amit a mai tizenévesek zöme kialakít magáról. Pontosabban attól, amit mi felnőttek a mindennapokban tapasztalunk gyermekeinkkel, vagy unokáinkkal kapcsolatban.

Pedig a gyermekeknek igénylik a rendet, a kiszámíthatóságot, velük való foglalkozást, törődést. Nagyon sok táborozó van, aki hosszú évek óta újra és újra visszatér a zalavári táborba, ami bizonyítja, hogy jó úton járunk. Hadd mondjam el azt is, hogy van olyan egykori táborozónk, aki ma már a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója.

Mitől igazán környezet- és természetvédelmi a tábor?

A táborozók rendszeresen járják a Kis-Balaton környékét, a hat nap alatt többször szerepel a programban madárles, van madárgyűrűzés, előadások a környezet- és természetvédelemről. De mindezek mellett van hajózás a Balatonon, múzeum- és várlátogatás, éjszakai túrázás, különböző vetélkedők.
Úgyhogy számos területen próbáljuk motiválni a gyermekeket az okos és szép cselekedetekre, a jó és hasznos tettekre a tábor hat napja alatt. Bízunk benne, hogy ezekből az év többi napján is profitálnak…

Fotó: ktp.hu és a szerző felvétele

https://honvedelem.hu/files/files/24100/zalavári_tábor_2011.pdf