Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bemutatkozó látogatásra érkezett a brazil nagykövet

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2020. június 30. 17:40

Magyarország és Brazília hasonlóan fontosnak ítéli meg a biztonság kérdését – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter június 30-án, kedden, miután bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában Brazília magyarországi nagykövetét, José Luiz Machando e Costa-t.

1596081569

Brazília és Magyarország között a kétoldalú kapcsolatokat egy olyan rendkívül kedvező helyzet jellemzi, amely közös politikai és világnézeti alapon nyugvó, harmonikus együttműködésre épülő, sikeres időszakot nyithat meg a nagy földrajzi távolságok ellenére is – hangzott el a találkozón. A felek kitértek arra is, hogy a védelmi kérdések területén is időszerű lenne egy védelmi miniszteri szintű megbeszélés. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a találkozó során kifejezte, hogy szívesen látja brazil kollégáját Budapesten, amint a pandémiás helyzet ezt lehetővé teszi.

A nagykövet gratulált Magyarországnak a pandémia elleni küzdelem eredményeihez, kiemelve, hogy hazánk pozitív példaként áll sokak előtt. Benkő Tibor ennek kapcsán szólt arról is, hogy a járvány következtében több ország komoly gazdasági és biztonsági kihívásokkal kénytelen szembenézni, de a magyar társadalom és a kormány eredményeinek köszönhetően hazánk sikeresen kezelte a helyzetet. Kiemelte, hogy a kormány időben hozott intézkedései és a lakosság szabálykövető magatartása nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. Hozzátette, a járvány egyik nagy tanulsága, hogy az egyenruhásokra szükség van, mert a honvédelmi és rendvédelmi erők olyan egyedi képességekkel bírnak, amely pótolhatatlan egy ilyen kihívás során.

1596081571

Benkő Tibor tájékoztatta a nagykövetet arról is, hogy hazánk határozott tervvel rendelkezik a jövőre nézve a védelmi terület fejlesztését illetően. Magyarország e tekintetben jól áll, mivel a Magyar Honvédség Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programjával nemcsak a NATO részére tett vállalásokat teljesíti, hanem a regionális szinten komoly és ütőképes haderő létrehozása érdekében is folyamatosak a beszerzések. A GDP 2 százalékos arányában mért védelmi kiadási szintet 2024-re elérjük, tette hozzá. Szó volt arról is, hogy a jelenlegi helyzetben felértékelődtek a stratégiai szállítási lehetőségek. Magyarország jelenleg is vizsgálja a lehetőségét olyan szállítási képességek megteremtésének, amelyek megfelelnek a NATO követelményeinek.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország nyitott mindazon országok védelmiipari beszállítói irányába, amelyek a hazai igényeknek megfelelő eszközökkel tudják ellátni az eszközeiben és képességeiben folyamatosan megújuló Magyar Honvédséget.

1596081571