Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Budapestre szállították a vadászpilótát

Szöveg: origo/honvedelem.hu |  2008. április 19. 22:28

A budapesti Állami Egészségügyi Központba szállították a csütörtökön lezuhant MiG 29-es pilótáját szombaton, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese szerint ugyanis Kecskeméten a sok látogató miatt nem tudott pihenni.

Mégsem engedték haza, hanem a fővárosi Állami Egészségügyi Központba szállították a csütörtökön lezuhant MiG-29-es pilótáját – közölte szombaton a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese. Harnócz Gyula őrnagy elmondta: minderre azért volt szükség, mert Kecskeméten sok látogatója volt az őrnagynak, és nem tudott pihenni.

A vizsgálat első eredményei szerint nem műszaki hiba miatt történt a baleset. A szovjet gyártmányú vadászgép fekete dobozának adatait azonban még elemzik a szakértők.

Peszeki Zoltán őrnagy tapasztalt pilóta, eddig több mint 1600 órát repült, ebből 240-et MiG-29-esen. Habár komoly sérülést nem szenvedett, az ilyenkor szokásos eljárás szerint kivizsgálásra a balesetet követően a Hollós József Megyei Kórházba szállították, hiszen a katapultálás során fellépő rendkívüli erőhatások miatt a katapultáló személyek gerincoszlopa megsérülhet.

A baleset részleteiről ide kattintva olvashat, helyszíni riportunkat itt tekintheti meg.