Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elutasították a zöldek fellebbezését

2007. október 17. 14:44

A fővárosi bíróság elutasította a Civilek a Mecskért Mozgalom fellebezését, amelyet a Tubesre tervezett katonai lokátorra adott építési engedély ellen nyújtottak be. A szervezet azonban nem nyugszik bele a döntésbe.

A Civilek a Mecsekért Mozgalom szerint a bíróság indoklás nélkül utasította el a fellebbezésüket, ezért nem nyugodnak bele a számukra kedvezőtlen döntésbe. A
fővárosi ítélőtáblához fordulnak, melyet a jogszabályok alapján 15 napon belül megtehetnek.

Mint ismeretes a kormányfő 2005 novemberében jelentette be, hogy az eredetileg a Zengőre tervezett NATO lokátor – a kormány javaslata értelmében – a Pécs közeli Tubes tetőn kerülhet felépítésre.

Az azóta megalakult civil szervezetek a illetve szimpatizánsaik azóta igyekeznek megakadályozni ezt, népszavazást is kezdeményeztek, amelyre idén március 4-én került sor. Azonban a választásra jogosultak nem jelentek meg kellő számban, ezért a népszavazás eredménytelenül zárult.

Ezt követően az ellenzők a helyi önkományzaton keresztül próbálták megakadályozni az beruházás megvalósulását, ám a

Honvédelmi Minisztérium kiadta a másodfokú építési engedélyt, amely alapján az építkezés megkezdődhet. Ez ellen nyújtott be fellebbezést a tiltakozók szervezete, amelyet most a bíróság elsőfokon elutasított.

Az döntés még nem jogerős.