Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felértékelődött a katonaság

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. január 26. 7:52

Felértékelődött a katonaság szerepe az elmúlt években, a sorkatonaság megszűntetését követően, s ez annak köszönhető, hogy katonáink itthon is és külföldön is magas színvonalú teljesítményt nyújtanak – erről Szekeres Imre honvédelmi miniszter beszélt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) nyílt napján pénteken Budapesten.

Hozzátette: most azok jelentkeznek az állományba, akik katonák akar lenni, akik úgy gondolják, hogy ez a szakma önmaguk megvalósítása.

A honvédelmi miniszter az MTI-nek nyilatkozva hangoztatta: a ZMNE nagyon fontos szerepet tölt be az utánpótlás-nevelésben, hiszen ez az ország egyetlen tisztképző intézménye.

A nyílt napon bemutatkozott többek között a ZMNE két karának tíz alapszaka és katonai bemutatót is tartottak.

Évente mintegy 100 tiszt kerül ki a ZMNE-ről, tavaly tizenötszörös volt a túljelentkezés, annak ellenére, hogy a középiskolából vitt pontok mellett a fizikum is számít. A felvételin ugyanis minden jelentkezőnek át kell esnie egy szigorú egészségügyi, pszichikai és fizikai felmérésen is.