Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Híd a honvédség és a társadalom között

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. október 15. 14:32

2011. január 1-jétől tartalékos katonák fogják átvenni a katonai objektumok védelmét. Ezt a feladatot kiképzetten, gépfegyverrel, egyenruhában végzik majd – jelentette be dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Békéscsabán,  az iskolai tanulók haditornáján. A rendezvényre Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye tizenkilenc intézményéből érkeztek a fiatalok. 

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Békés megyei szervezete az iskolai tanulók haditornáját a Békéscsaba melletti Fürjes laktanyában.
A vetélkedésre Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye tizenkilenc intézményéből nevezett huszonkilenc csapat, több mint kétszáz fiatal.

A rendezvényt Hende Csaba nyitotta meg.
A honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: a honvédelem minden állampolgár kötelessége. „Amikor a történelem során a magyarok összefogtak, mindig hatalmas sikert arattak. Így volt ez Nándorfehérvárnál, vagy Eger ostrománál, de honvédeink bizonyítottak az 1848-49-es szabadságharcban is a jóval erősebb császári csapatokkal szemben", fogalmazott Hende Csaba. „Az is a honvédelem fontos törvénye, hogy ha egy ország nem tartja el a katonáit, akkor kénytelen lesz ezt más nemzet honvédeivel megtenni. Ezt a törvényt a történelem írta, ezért jó, ha tudomásul vesszük és megfogadjuk", hangsúlyozta. „A jövő itt van mindig velünk. Amit ma megteszünk és megismerünk, az egyben a jövő is. A jövő ti vagytok, egy idő múlva rátok lesz bízva a haza és a nemzet sorsa! Ezért nem mindegy az, hogy a fiatalok honvédelmi képzése a napjainkban hogyan alakul", szólt a haditorna résztvevőihez.

A továbbiakban a honvédelmi miniszter elmondta: a MATASZ tíz éve alakult, és olyan embereket fog össze, akik hajlandóak és tudnak is tenni a hon védeleméért. A tartalékos szolgálatnál különösen nehéz helyzet alakult ki, amikor 2004-ben megszüntették a sorkatonai szolgálatot, hiszen megszűnt a kapcsolat a honvédség és a társadalom között. „A tartalékos szolgálatnak napjainkban ezt a kapcsolatot, a híd szerepet kell betöltenie!", mondta Hende Csaba, majd szép napot és jó versenyzést kívánt a fiataloknak.
A haditorna az elméleti kérdések megválaszolásával kezdődött. Ezt követték a gyakorlati versenyek: futás, kézigránát-dobás, lövészet íjjal, légpuskával, airsoft fegyverrel, végül a kötélhúzás. A csapatokban hatan álltak rajthoz, és közösen igyekeztek megoldani a feladatokat. Ebben segítettek azok a bemutató helyek, melyek a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját népszerűsítették.

A miniszter a helyszínen sajtótájékoztatót is tartott. Kérdésre válaszolva elmondta: a jelenlegi kormány határozott abban a kérdésben, hogy a tartalékos rendszer újjászerveződjön. Ez azt jelenti, hogy 2014 végére hat-nyolcezer tartalékos katona rendszerbe állítását tervezik, s ezt az állapotot négy lépésben kívánja elérni a kabinet. Első lépcsőben 2011. január 1-jétől tartalékos katonák fogják átvenni a katonai objektumok védelmét. Ezt a feladatot kiképzetten, gépfegyverrel, egyenruhában végzik majd.

 

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária