Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédkarrierre kacsintgatnak

Szöveg: Tamás Tibor |  2011. november 4. 15:08

Örömteli esemény színhelye volt november 4-én, péntek délelőtt a Honvédelmi Minisztérium Manfred Wörner-terme: a tárca által meghirdetett Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő, valamint a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj sikeres diákpályázói vehettek át elismerő okleveleket s jutalmakat Hatvani Árpád dandártábornoktól, a HM Humánpolitikai Főosztályának vezetőjétől.

Hende Csaba honvédelmi miniszter gratulációjának tolmácsolása után Hatvani Árpád dandártábornok is kifejezte elismerését, majd elmondta: mindkét pályázat illeszkedik a minisztérium egyik kiemelt feladatához – a társadalom és a honvédség kapcsolatának szorosabb, új szintre emeléséhez, a honvédelmi tudat erősítéséhez, a hazafias és honvédelmi nevelés elmélyítéséhez, a katonai pálya és értékek népszerűsítéséhez.

1595926863
A dandártábornok aláhúzta: a honvédelmi tárca a roma és hátrányos helyzetű fiatalok számára is biztosítani kívánja a kibontakozás lehetőségét, amelynek fontos eleme a Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíj.

Ennek jelentőségét érzékeltetve a főosztályvezető felelevenítette Lippai Balázs hadtörténeti szerepét. Ő Bocskai István erdélyi fejedelem egyik kapitánya volt, aki 1604-ben, az álmosdi csatában sikerre fordította a szabadságharcot. A fejedelem és hajdúvezérei a semmiből olyan hadsereget teremtettek, amellyel hazánkra irányították egész Európa figyelmét. Tehát a legkiválóbb magyar katonai erényeket testesítették meg. Nem mellékesen, a végsőkig elszántan küzdő Lippai Balázs roma származású volt.

E történelmi „névjegy" után Hatvani Árpád kifejtette: a Honvédelmi Minisztérium tisztában van azzal, hogy sok roma származású fiatal számára csak küzdelmek árán érhető el az esélyegyenlőség az élet számos területén. Ám honvédségünk minden nőnek és férfinak, minden roma és nem roma származásúnak lehetőséget akar biztosítani arra, hogy képességeiket kibontakoztathassák, tudásukat hazánk szolgálatába állítsák.

Ezt követően a főosztályvezető a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjról beszélt, elmondva, hogy az minden olyan tehetséges, a KatonaSuli programban részt vevő fiatal számára lehetőséget nyújthat, aki kiemelkedő eredménnyel tanul, példás magaviseletű és érdeklődik a katonai értékek, a katonai hivatás iránt. Hatvani Árpád azon reményének adott hangot, hogy ez az ösztöndíj bátoríthat a honvédhivatás kiválasztásakor (ezt több diák is jelezte), majd hangsúlyozta: a nyertesek legyenek büszkék eredményeikre, s ne feledkezzenek meg családjuk, iskolájuk támogatásáról sem.

1595926863
Hatvani tábornok ezt követően átnyújtotta a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj adományozásáról szóló okleveleket és az ezzel járó jutalmakat. Ösztöndíjat nyert Balogh Szabina (Vay Ádám Gimnázium és Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium), Csuka Jenő, Czinkus Renáta és Gyenes Gábor Dávid (Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskola), Dudás Zsanett, illetve Nagy Dorottya (Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola), Hodosán Imre (Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium), Jankovics Johanna (Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium), Mihalik Bianka (Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium), Suták Ádám (Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola), valamint Terbe Ferenc Bálint (Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium).

Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjban részesült Kováts Zsolt (Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskola), valamint Tóth Andrea Erzsébet (Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium).

1595926864

 Fotó: Rácz Tünde