Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kártérítés a kísérletek áldozatainak

Szöveg: inforadio.hu/honvedelem.hu |  2008. november 27. 12:22

Kártérítést fizet Párizs azoknak a katonáknak és civileknek, akik a francia hadsereg által végrehajtott atombomba-kísérletek következtében betegedtek meg. A kormány az erről szóló törvénytervezetet 2009 januárjában terjeszti a parlament elé – nyilatkozta a Le Parisien című napilapnak a francia honvédelmi miniszter.

Hervé Morin azt mondta: nyilvántartásaik szerint a hadsereg által 1960 és 1996 között az algériai Szahara, majd Francia Polinézia területén végrehajtott nukleáris robbantások által keltett sugárzások miatt mintegy 100 ezer katona szenvedett valamilyen szintű egészségkárosodást. A kísérletekben közreműködő, valamint a helyszínek közelében élő civileket érintő esetleges megbetegedésekről egyelőre nincsenek adatok.

A miniszter hangsúlyozta: csak azok a személyek számíthatnak kártérítésre, akik bizonyíthatóan az elszenvedett sugárfertőzéstől betegedtek meg. A leendő döntések megkönnyítéséhez a törvénytervezet készítői pontosan meghatározták azoknak a betegségeknek a körét, amelyekről a tárca – a tudomány jelenlegi eredményeit alapul véve – elismeri, hogy radioaktív sugárzás következtében alakultak ki.