Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kórházlátogatáson a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság

Szöveg: Révész Renáta |  2009. április 28. 13:45

Ha egy mondatban szeretnénk megfogalmazni, úgy is mondhatnánk, hogy az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) múltja, jelene és a jövője volt téma azon a bizottsági ülésen, melynek stílusosan az intézmény adott otthont.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter az ÁEK megalakulásának előzményeiről, körülményeiről, az azóta eltelt időszakról, illetve az intézmény jövőjéről tartott beszámolót a bizottság előtt.
Mint ismeretes, az ÁEK – mely a rendészeti, rendvédelmi szervek dolgozóin, családtagjain túl a civil lakosság ellátásában is részt vesz – nem egészen két évvel ezelőtt, 2007. július 1-jén alakult meg. Az azóta eltelt idő lehetőséget ad a tapasztalatok, esetleges tanulságok leszűrésére, a jövőben rejlő lehetőségeket, feladatokat kijelölésére.

1595886607
A honvédelmi miniszter beszámolt arról is, hogy érdemes lenne megfontolni a jelenleg duplikáltan – a Róbert Károly körúton és a Podmaniczky utcában – működő intézmények egyesítését, ezúton ugyanis több párhuzamos feladatellátást lehetne összevonni. A miniszter véleménye szerint jóval hatékonyabb működést tenne lehetővé, ha egyetlen telephelyen működő intézmény jönne létre, amit az eddig elkészült hatástanulmányok is alátámasztanak. E beruházás létrejötte jelenlegi költségen számolva 34 milliárd forintot tenne ki, és 28 hónapig tartana. Ennek pénzügyi feltételeit mintegy 70 ingatlan eladásából lehetne finanszírozni: a HM külön portfóliót állított össze erre a célra. 

A honvédelmi miniszteren kívül részt vett az ülésen Székely Tamás egészségügyi miniszter, illetve az ÁEK felső vezetése is, akik a képviselők által feltett kérdésekre kimerítő, azonnali válasszal tudtak szolgálni.
Molnár Lajos képviselő többek között még arra is kíváncsi volt, hogy mennyiért vásárol a kórház egy darab zsömlét, illetve mennyi az intézmény havi telefonszámlája. A szőrszálhasogatónak tűnő kérdésekkel – mint azt utólag beismerte – az volt a célja, hogy a gazdaságért felelős vezető megfelelően átlátja-e az általa igazgatott intézmény kiadásait. Miután szinte minden kérdésére pontos és azonnali választ kapott, elmondta: most már megbizonyosodott arról, hogy a kórház gazdálkodása jó kezekben van, holott ezekre a keresztkérdéseire a legtöbb helyen nem tudnak azonnal fejből választ adni a gazdasági vezetők.

1595886607
Lázár János, a bizottság elnöke fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy sem a feltett kérdések során, sem a véleményekben nem fogalmazódott meg kritika az intézmény, illetve az ott dolgozók szakmai felkészültségét, teljesítményét illetően, azt mindenki abszolút pozitívnak ítéli.
Azzal minden hozzászóló egyetértett, hogy a kórház 21. századi szintű ellátást végez, amely példát lehet más kórházak előtt is. Igaz, az OEP támogatásán túl a Honvédelmi Minisztérium jelentősen hozzájárul az intézmény költségvetéséhez, ám az emelt szintű szolgáltatás akár még plusz juttatásként is felfogható a fegyveres erők dolgozói, illetve családtagjaik számára. Ez tükröződik mind a felszereltségben és az orvosok felkészültségében, mind az eredményességi mutatókban, statisztikai adatokban.

A bizottság tagjai minderről a saját szemükkel is meggyőződhettek, ugyanis a kérdések megválaszolása után megtekintették az intézményt “pincétől a padlásig", pontosabban a robot-szállítószemélyzet által kiszolgált alagsortól a helikopter-leszállópályának helyt adó tetőig. 

 fotók: a szerző felvételei

1595886607
 

1595886607
 

1595886607
 

1595886608
 

1595886608