Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már az életmentés a honvédség fő feladata

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. június 7. 15:04

Most már az életmentés a legfontosabb feladata az árvízi védekezésben részt vevő katonáknak, hiszen a védekezésben érdemben már nem segíthetnek a vízügyi szakembereknek. Immár 18 kétéltű járművel mentik a lakosságot az érintett településeken. Emellett Miskolcon 1000, Gesztelyen pedig 500 fő élelmezési ellátását biztosítja a honvédség.

A reggeli órákban Sólyom László köztársasági elnök is a térségbe látogatott.
A Komárom-Esztergom megyei védelmi bizottság kérésére végzett vasúti töltés megerősítési feladat ugyanakkor befejeződött Almásfüzitő térségében. Az éjszaka folyamán a Magyar Honvédség kirendelt erői 350 fő bevonásával a Hernád folyó mentén különböző helyszíneken, illetve 250 fő bevonásával a Sajó mentén hajtottak végre védelmi feladatokat, a vízügyi szakemberek irányítása mellett – áll a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke, Németh Miklós Attila közleményében.

A mai napig a Magyar Honvédség állományából mindösszesen 4490 fő került bevonásra az árvízi védekezési feladatok végrehajtásába. A védekezési helyszíneken 345 technikai eszköz segíti a védekezést. Az életmentésben, kitelepítésben, az emberek biztonságos helyre történő kiköltöztetésében segédkező honvédek tovább folytatják a védekezést. Két helikopterrel, lánctalpas katonai kétéltűekkel, speciális gumicsónakokkal és egyéb technikai eszközökkel mentik az embereket, a vagyontárgyakat.

További részletek az árvízről és a honvédség tevékenységéről itt!