Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szegedé az egykori tiszti klub épülete

Szöveg: szeged.hir6.hu/honvedelem.hu |  2008. április 9. 18:40

Kétoldalú megállapodást írt alá április 8-án dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Botka László, Szeged polgármestere. A megállapodás értelmében, az egykori tiszti klub épületét a Honvédelmi Minisztérium jelképesnek mondható összegért átadja Szeged városának.

A Victor Hugo utcában található impozáns épület sorsa sokáig kérdéses volt, de most végre rendeződni látszik a helyzet. Botka László polgármester a sajtó képviselőinek elmondta: amint megtudták, hogy a Honvédelmi Minisztérium már nem tart igényt az ingatlanra, Szeged azt kérte, hogy ne nyilvános pályázat keretében árverésen adják el az épületet, hanem a törvény által előírt lehetőségek szerint igényt tart rá a város.
Ennek értelmében Botka a pénteki közgyűlés elé terjeszti az épület megvásárlásáról szóló tervezetet. Az épület piaci értéke több százmillió forint, a város pedig jelképesnek mondható 73 millió forintért juthat hozzá.
A sokak által „tiszti klubként" ismert épületben több olyan Szegednek fontos intézmény és alapítvány is működik, mint például a Szegedért Alapítvány, valamint a leszerelt katonákból álló Szegedi Bajtársi Szövetség.

Szekeres Imre szerint a Honvédelmi Minisztérium tartozik Szegednek, mert korábban is jelentős bázisa volt a magyar honvédelemnek. Szekeres kiemelte: Botka László komoly lobbit folytatott az épületért, aminek most meg is lett az eredménye. A miniszter elmondta azt is, hogy szegedi látogatása nagyon sikeres nap volt, mert a Honvédelmi Minisztérium megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem képviselőivel

a repülőorvosi képzésről.