Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tapasztalatcsere a katasztrófák elleni védekezés jegyében

Szöveg: D.Á. |  2010. szeptember 15. 14:10

Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének Védelmi Együttműködési Hivatala (ODC) tart szakértői szintű tájékoztatót Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban 2010. szeptember 15-16-án kétnapos időtartamban az Ohio-i Nemzeti Gárda ABV védelmi szakembereinek közreműködésével.

A Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében megnyitott konferencián először Gyenes István mk. dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztályának vezetője kívánt sikeres és eredményes két napot a program magyar és amerikai résztvevőinek. Ezt követően a Hadműveleti és Kiképzési Főosztály képviseletében Menyhárt Ferenc alezredes mondta el megnyitó gondolatait. „A történelem iróniája, hogy miközben az országok közötti nukleáris háború esélye csökkent, egy nukleáris támadás kockázata nőtt", utalt Barack Obama amerikai elnök sokat idézett mondatára, ezzel is hangsúlyozva a szövetséges országok közötti katasztrófavédelmi együttműködés fontosságát és szélesítését. Menyhárt alezredes külön kitért az úgynevezett CBRN (chemical, biological, radiological, nuclear) fenyegetések elleni összehangolt védekezés és tapasztalatcsere jelentőségére is. Az utóbbi veszélyek elleni védekezés módozatai és megoldásai képezik a konferencia elsődleges témáját.

 

A rendezvény szerdai napja az Ohiói Nemzeti Gárda vonatkozó tevékenységének bemutatásával vette kezdetét, különös tekintettel a Gárda civil szférával ápolt kapcsolataira. Ezt követően bemutatásra került a Magyar Honvédség szerepvállalása is a hazai katasztrófavédelmi rendszeren belül.

Az Ohiói Nemzeti Gárda és a Magyar Honvédség tevékenysége 2009-től kezdve az afganisztáni Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT, azaz Operational Mentor And Liaisoning Team) kapcsán fonódik össze. Az amerikai erőkkel együttműködve a magyar vezetésű OMLT két, az afgán nemzeti hadsereg Baghlan tartományban települt alakulatának műveleti felkészítését. A magyar vezetésű OMLT tavaly április vége óta látja el feladatát. Az OMLT-k a NATO Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Erők (ISAF) részeként működnek Afganisztánban, feladatuk az afgán nemzeti hadsereg tagjainak kiképzése és mentorálása. Ohio államnak emellett régóta fennálló kapcsolata van Magyarországgal az Állami Partnerségi Program keretében is.

Fotók: Vörös Gyula