Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztavatás kötelékrepüléssel, katonazenekarokkal

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 4. 7:45

Idén is az augusztus 20-ai tisztavatás egyik látványossága lesz, hogy a Magyar Honvédség repülőgépei és helikopterei kötelékben repülnek majd át a budapesti Hősök tere felett; a programot idén katonazenekarok előadása is színesíti majd – közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

Bocskai István ismertetése szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzős tisztjeinek ünnepélyes avatását tavaly először tartották hagyományteremtő szándékkal a Hősök terén, korábban az ünnepséget a Kossuth téren rendezték.

A tisztavatás napján a téren a honvédség haditechnikai eszközei, járművei is megtekinthetők lesznek, a frissen avatott tiszteket pedig kötelékrepüléssel köszöntik majd.

A tisztavatás előtt és után a Magyar Honvédség összesen tíz zenekara – helyőrségi zenekarok, valamit a központi zenekar – szórakoztatja a résztvevőket zenés felvonulással, valamint térzenével. Az ünnepséget zenés őrségváltás zárja majd.

Tavaly augusztus 20-án MiG-29-es és Gripen vadászrepülőgépek, An-26-os szállítógépek, valamint Mi-24-es helikopterek kötelékrepülését láthatták az érdeklődök.

A tiszthelyettes avatásra pedig – idén először – nem a fővárosban, hanem Szentendrén kerül sor szombaton.