Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

“A kulcs a kezetekben van!”

Szöveg: Demeter Ferenc |  2008. július 3. 22:08

Ez a mondat hangzott el az „54-es Kihívás” rajthelyén, sőt külön felhívták a figyelmet arra is, hogy a kijelölt ellenőrző pontokon senki ne felejtse el használni azt. A térképen megjelölt helyeken kellett megkeresni a „Sportident” regisztrációs készüléket és a kulcs beillesztésével lehetett rögzíteni, hogy a versenyző csapat mikor érkezett meg oda.

„Az 54-es Kihívás" immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Honvédség 54. Légtérfigyelő ezred szervezésében a Balaton-Veszprém-Bakony térségében. A verseny egy kétszer 54 kilométeres túlélő próba, ami lehetőséget ad a tájékozódó képesség kipróbálására a nehézségeket kedvelő és megfelelően elszánt katonák és civilek részére.

A 2×54 kilométert turista térkép alapján teljesítették, 12 ellenőrző ponton volt regisztráció és közben egyéb ügyességi feladatokat is meg kellett a versenyzőknek oldani.A versenykiírás szerint ellenőrző pont kihagyása kizárással járt.

A táv felénél egy táborozó hely került kialakításra, ahol a második napon főzési, tisztálkodási, pihenési lehetőséget biztosítottak a csapatoknak.

A rajt helyszínének a Balaton déli partján található Pusztaszemes focipályája lett kijelölve. A kiírásban megjelölt időpontban a csapatok buszai meg is érkeztek. Még egy utolsó igazítás, a résztvevők különféle kenőcsökkel kenegetik be egymást és egy utolsó csoportképre is összeállnak. Egyesek szerint azért, hogy “az eltévedtek miatt kiadásra kerülő körözéshez a fényképek kéznél legyenek."

Vass Tibor a rendezők nevében köszönti a résztvevőket:

„Azért indulunk innen, mert a rádiótechnikai dandár fénykorában 24 rádiótechnikai századunk volt. Ezen a településen is volt egy és ahova megérkeztek arra is volt egy objektumunk!"

Közbe szól valaki a tömegből: „A huszonnégyes szám szerintem is misztikus. Ma reggel adtam le a szolgálatot és még 24 üres hely van a veszprémi börtönben!"

Megnyugtató ez az információ a résztvevőknek.

1595877940
A jókedv érezhető a résztvevőkön, de meddig lesz így? A honvedelem.hu ugyanis megtudta, hogy a mai napon 21.30-ig az utolsó komp indulásáig, a 21 kilométerre lévő szántódi révet el kell érniük. Aki lemarad, az nagyon sok időt veszít, mert csak reggel tud átkelni a Balatonon. Az indulás gyorsan lezajlik, megtörténik az első regisztráció, irány az előttük álló kilométerek és a Kereki falu várának a romjai között az első tájékozódási pont felkutatása.

A versenyre közel 28 csapat és 7 egyéni induló nevezett, ez konkrétan 90-100 fő versenyzőt jelent.A csapatok elnevezései a helyszínhez és a feladathoz igazodnak. Indul a versenyen a Betyá-Rock, természetesen itt van a Vörös Csillag Traktorgyár, a Koboldok, a Piroska és a Farkasok és nem utolsó sorban a Dream Team csapata.

Az első nap mérlege! Mindösszesen 17 csapat érte el a kompot. Voltak, akik hatalmas sprintet vágtak le és csak az utolsó pillanatban jutottak fel a kompra, de volt olyan csapat is, akiknek az orruk előtt ment el a komp és csak 20 méter hiányzott a feljutáshoz.

Már az induláskor nagy volt a taktikázás. Két nap; fontos, hogy az idővel és az energiával jól gazdálkodjanak. A végén már mindenki okosabb. A nyertes csapat egyik tagjától tudjuk meg, hogy akik bevállalták a nagy hőségben való menetet, hamar kikészültek. A verseny során jelentős szintkülönbségek voltak, vegyük például a Balaton partról Kab hegyhez történő feljutást. Ezt bizony nem szabad a legnagyobb hőségben megtenni. Külön izgalmat jelentett az éjszakai feladat végrehajtása, mert nehéz volt megtalálni az ellenőrző pontot a sötétben. A legnehezebb feladatot az elhanyagolt vidékeken történő átkelést értékelte. Volt olyan csalános terület, ahol az amerikai filmekben látottaknak megfelelően felemelt kézzel, araszolva tudtak csak átmenni.

A verseny második napján már többen feladták a versenyt. Egyeseknek nem volt rejük tovább folytatni a küzdelmet miután lekésték a kompot. Pedig két csapat – a Koboldok, T-1000- valamint Szondai Gábor egyéni versenyző is reggel jöttek át és mentek eredményesen végig az ellenőrző pontokon.

1595877940
Csütörtök délután a Ganna település melletti honvédségi objektumban nagyon sok leharcolt, fáradt katonát látni. Sőt, köztük hölgyek is vannak.

Riba Enikő a T-1000 Medina csapatának oszlopos tagja a lábait pihenteti. Elmondása szerint, számára ez a verseny nagy kihívás volt. Elsősorban azért, mert négy hete operálták a térdét, porc leválással. Két hete kezdett el edzeni, de ennek ellenére a hosszú táv során nem volt olyan pillanata, amikor fel akarta adni. A fáradtság miatt voltak holtpontok, de azokon sikerült túltennie magát.

Ami nagyon feltűnő, hogy kevés a táborban a beérkezett csapat, lehet bőven repetázni az ebédből, de annál több a sán-Titó katona. Szinte egy olyan versenyző sincs, akinek ne lenne a lábán néhány hólyag, vagy egy formás törési nyom. Az elindult 28 csapatból 13 érkezett meg a célba.

A fentiek kapcsán a honvedelem.hu a rendezvény egészségügyi mérlegéről érdeklődik. “EÜ Csilla"- ahogy a rendezők hívják – még mindig szorgalmasan dolgozik és sorra járja a versenyzőket, érdeklődik a közérzetük és a sérüléseik iránt. Van, akit felébreszt és megpróbálja megnézni, hogy az illető jól van-e, majd megméri a pulzusát. A felkeltett katona nem igazán tudja, hogy hol van, de megegyeznek, hogy a fáradtságon kívül semmi baja sincs. Két fiatal T-1000-es a pihengetés közben Csillával incselkedik.

Csilla kifakad: "Ezeknek nincs is semmi bajuk, ha így tudnak küszködni az emberrel!"

Végül megvan a verseny baleseti statisztikája, rengeteg a cipő okozta lábfeltörés, de a nagy fáradtság és néhány kullancs kiszedésén túl, komoly eset senkivel nem történt.

Eredmények:

A vegyes csapat kategóriában

I.helyezést ért elT-1000 csapata, Medina

II.helyezést ért el Hódmezővásárhely csapata

III. helyezést ért elPiroska és a Farkasok, Veszprém.

A honvéd csapatok kategóriában:

I.helyezést ért el Betyá-Rock csapata, Veszprém.

II.helyezést ért el C-17 csapata, Pápa.

III. helyezést ért el Koboldok csapata, Veszprém.

Nem katonai csapatok kategóriában:

I.helyezést ért elMTP-TEAM civil csapat

II.helyezést ért elVeszprém Megyei Büntetés Végrehajtó

III. helyezést ért elSátoraljaújhely Büntetés Végrehajtó.

EgyénibenI.helyezést ért elTóth Ferenc Büntetés Végrehajtó

II.helyezést ért elKőszegi Gergő Veszprém

III. helyezést ért elFöldes Tibor Veszprém

Címkékbalesetsport