Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatzászlót kapott a honvéd egészségügyi központ

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. július 3. 12:32

Kiemelt dátum lett idén július 1-je az MH Honvéd Egészségügyi Központ életében. A szervezet alig több mint egy éves fennállása után kiérdemelte a Magyar Köztársaság elnökének csapatzászlaját és zászlószalagját. Ezen a napon az MH Dr. Radó György HEK fegyvernemi napján, – az egészségügyi dolgozók napján – emlékeztek meg Semmelweiss Ignác születésének 190. évfordulójáról is.

Az ünnepségen részt vett dr. Füredi Károly védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár, Mikita János mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese és Palásti Ferenc dandártábornok a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályvezetője.

A történelmi zászlók és az elnökség bevonulását követően Füredi Károly szakállamtitkár átadta a csapatzászlót dr. Németh András orvos dandártábornok parancsnoknak, majd Palásti Ferenc dandártábornok felkötötte rá a köztársasági elnöki szalagot.

Ünnepi beszédében az államtitkár áttekintette a haderőreform eredményeit és méltatta a nagy múltú katona-egészségügy érdemeit, megköszönve az egészségügyi dolgozóknak az átszervezési időszakban tanúsított töretlen munkáját. Ezt követően szentelték fel a csapatzászlót a tábori püspökségek képviselői.

Az MH HEK parancsnoka válaszbeszédben köszönte meg a megtiszteltetést és az elismerést, melyet a csapatzászló megtestesít. Kiemelte: a központ jelenlegi személyi állománya, valamint az elődök munkája alapozta meg azt a szakmai hírnevet, melyet a honvéd-egészségügy képvisel a Magyar Honvédségben és a külföldi missziókban.

1595877940

Kép és szöveg: Poprádi-Fazekas Olga