Tisztelgés 1100 év magyar hőseinek emléke előtt

Szöveg: Szűcs László | 2009. május 31. 14:10

A Magyar Hősök Emléknapja alkalmából rendezett koszorúzással egybekötött ünnepséget a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a Hősök terén található Hősök Emlékkövénél, illetve a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a Hősök Temetője Emlékparkban május 31-én.

A Hősök terén rendezett ünnepségen a történelmi zászlók bevonulását követően a Magyar Honvédség központi zenekara játszotta el a Himnuszt, majd harangszóval tisztelegtek az elhunyt hősök emlékére.

A magyar katona számtalan alkalommal került olyan helyzetbe, hogy a nemzet, vagy a hon védelme érdekében áldozatot kellett hoznia. És ez az áldozat a legszentebb és a legnagyobb volt, amelyet egy közösség valaha is kaphat tagjaitól: az életet. Ezért, a Magyar Hősök Emléknapján nemcsak azokra a magyar katonákra emlékezünk, akik esküjükhöz híven hivatásuk és szolgálatuk teljesítése közben haltak hősi halált, hanem mindazon polgári személyekről is, akik a hon védelme során lelték halálukat – tájékoztatta a Hősök Terén tartott rendezvény résztvevőit a narrátor, majd felkérte dr. Szekeres Imre honvédelmi minisztert, hogy mondja el ünnepi beszédét.

– A pusztító első világégés harctéri szenvedései és nagyszámú áldozata az akkori politikusokat történelmi döntés meghozatalára késztette. Így jött létre 1917-ben a Hősök Napja. A döbbenet nemzedékek kötelességévé tette a hősök iránti tiszteletet. Azok tiszteletét, akik kötelességüket teljesítették a haza, honfitársaik, nemzettársaik és a család iránt – kezdte beszédét Szekeres Imre, majd kiemelte: történelmünkben voltak olyanok, akiket nem esküjük szövege, a becsület és a tisztesség késztetett a harcra, az áldozatvállalásra a sokszor kétes kimenetelű, egyenlőtlen küzdelemre. Krónikák, népballadák, népmesék, sőt hiteles történelmi források szólnak róluk. És e források megőrizték azok emlékét, akik egyszerű országlakosként élték dolgos mindennapjaikat, és akikre a történelem nagy erővel lesújtott.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Muhinál és Mohácsnál a reguláris haderőnk vérzett el. Jól képzett katonáink mellett azonban földművesek, polgárok, kereskedők is szembe kerültek a mongolok és törökök nyilaival. A magyar társadalom közel két évszázadig folytonos fronthelyzet, töretlen védekezés után Rákóczi zászlaja alatt is megtapasztalta az ellenség pusztítását. Majd egy újabb szabadságharc során, alig 150 évvel később ismét. Mert 1848-ban, a mai magyar honvédség jogelődjének megszületésével az akkori teljes haza lakosság kért és kapott feladatot.

Szekeres Imre hozzátette azt is: tíz napja, a honvédelem napján emlékeztünk Budavár felszabadításának 160. évfordulójára. Egy olyan hadsereg büszke győzelmére, amely – miközben önerejéből védte országát – társadalom és nemzetegyesítő intézmény lett. Később, a nagy háborúk korszaka már tömeghadsereget és tömeges pusztítást is hozott. A hátország nem nyújtott már védelmet a katonák családtagjainak. A magyarok, mindkét háborúban – a lakosságunk számarányához képest – hatalmas veszteséget szenvedtek.

– Mégis van okunk az ünneplésre. Ünnepeljük azokat a katonáinkat és azokat a civileket, akiknek ismerjük nevét. Ünnepeljük a névtelen harcosokat és a névtelen polgártársainkat is. Mert haláluk értelmetlen volt. Minden erőszakos halál az. Értelmetlen azoké, akik önként, a dicsőséget keresve követik a zászlót a pergőtűzbe, és azoké is, akiket kényszer hajt oda. De ők mindannyian a magyar haza hősei – mondta Szekeres Imre.

A tárcavezető kiemelte: a Magyar Hősök Emlékünnepe nem szomorú ünnep. Nem lehet az, mert olyan emberekről emlékezünk, akik talán apáinkat, nagyszüleinket, és az ő eleiket ismerték. Együtt éltek, barátkoztak, dolgoztak, nevettek és tervezték közös jövőjüket. De sorsuk máshogy végeztetett…

– Különleges szerepe van ennek az emlékkőnek, amely mellett most állunk. Bár sírhalmot is jelképez, ez alatt soha nem nyugodott senki. Nemcsak az ismeretlen katona végső nyughelyének szimbóluma, hanem a magyar hazáért haltak emlékét őrzi. Hajtsunk fejet előtte és gondoljunk a magyar történelem hőseire! – fejezte be ünnepi beszédét Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

Az ünnepség ezt követően koszorúzással folytatódott. A Hősök Emlékkövénél koszorút helyezett el Mandúr László, az Országgyűlés alelnöke, Varga Zoltán önkormányzati miniszter és Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályának vezetője. A Honvédelmi Minisztérium nevében Szekeres Imre miniszter és Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar Főnöke koszorúzott. Ugyancsak elhelyezték az emlékezés virágait a parlamenti pártok képviselői; a Budapestre akkreditált katonai attasétestület képviselői; a rendészeti szervek vezetői; a honvédelem ügyét támogató társadalmi egyesületek és szervezetek képviselői; valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság képviselői is.

A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából rendezett ünnepségsorozat a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a Hősök Temetője Emlékparkban folytatódott. A rendezvényen elhangzott: 1915-ben indítványozták először, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. A kezdeményezés 1917-ben emelkedett törvényerőre. Ekkor kötelezővé tették az emlékművek állítását.

1924-ben egy újabb törvény a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való emlékezést, május utolsó vasárnapját a hősök emlékünnepévé nyilvánítva. A II. Világháború után ezt az ünnepet politikai és szimbolikus tartalma miatt tilalommal sújtották. Az ünnep csak a rendszerváltás után nyerhette vissza eredeti jelentését. A Magyar Köztársaság Országgyűlése – adózva az elmúlt évszázadok minden magyar hősének emléke előtt, aki a haza szabadságáért és függetlenségéért, illetve a nemzet fennmaradásáért vérüket ontották, vagy életüket áldozták – 2001-ben elfogadta a Magyar Hősök Emléknapjáról szóló törvényt.

Boross Péter, a Magyar Köztársaság egykori miniszterelnöke, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke köszöntőjében elmondta: amióta ez az emlékpark létezik minden évben kijönnek és fejet hajtanak a magyar katona emléke előtt. Azért, mert kegyelettel kell adózni azok emlékének, akik ezer éven át életüket adták, hősi halált haltak a nemzet megmaradása és a haza védelme érdekében.

– Itt, ezen a helyen méltó szimbólum ez a kőoszlop. És ez emlékezés egy nemzet fájdalmából fakad. Hiszen,

amikor a magyar katona hősi haláláról beszélünk, akkor adósok vagyunk önmagunknak is. Mert fél évezredes dicsőség és hódítás után, a mi hazánkat is utolérte a történelem kérlelhetetlen törvénye. Az, hogy megjelenik egy nagyobb erő, amellyel szemben már nem tud iszonyú áldozatot árán sem szembeszállni. Ez történt Mohács mezején – mondta Boross Péter, aki felelevenítette az elmúlt évszázadok véráztatta történelmét, hozzátéve: a magyar katonának Mohács óta a védekezés, és a sokszor kilátástalan harc jegyében kellett fegyvert ragadnia. Sokszor saját magáért, sokszor pedig másokért.

A volt miniszterelnök kiemelte: a magyar katona a megmaradás ösztönétől vezérelve, sokszor kilátástalan hősiességgel kelt fel, fogott fegyvert és szállt szembe az akkor legyőzhetetlennek tűnő erőkkel. Sokszor úgy harcolt a magyar, hogy már elvesztette reményét a győzelembe. És mégis harcolt. Hiszen egy katonának, legfőbb erkölcsi parancsa, hogy egészen addig, amíg csak lehet, kitartson, helytálljon, teljesítse kötelességét.

Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke ünnepi beszédében elmondta: világunkban kevés örök érvényű és számtalan múlandó vesz bennünket körül. Múlandó például az emberi élet és a dicsőség is. Örök érvényű az eszme, amely az élőket a halottak tiszteletére kötelezi. Az utódok, az egész nemzet erkölcsi kötelessége méltó módon megemlékezni a hála és a köszönet érzését kifejezni az elmúlt ezerszáz év magyar hősei emlékének, akik vérüket hullatták, életüket áldozták a nemzet fennmaradásáért, a haza szabadságáért, függetlenségéért.

– A háborúk indítását a hatalom birtokosai döntik el, a hadműveleteket a stratégák tervezik meg, a harcokat azonban a katonák vívják meg és közülük sokan nem érik meg a békét. Utánuk csak fejfák, vagy jeltelen sírok és az emlékezés marad. Emlékezni pedig kell, mert a nemzet a történelmében él, abból merít erkölcsi erőt – fogalmazott a vezérkari főnök, hozzátéve: a múlt ismert és ismeretlen katonahősei emlékét ápolnunk kell, mert az az elszántság, elhatározás és szándék, amely a társadalom felemelkedését, a nemzet biztonságát szolgálta, ma is nélkülözhetetlen.

– A Magyar Köztársaság környezetében most béke van, azonban napjainkban is léteznek biztonságunkat veszélyeztető folyamatok. Az euro-atlanti szövetségi rendszerek garantálják régiónk békéjét és felszámolják a válságövezeteket. E küldetésben a Magyar Honvédség másfél évtizede vesz részt. Sajnos a legújabb kori küldetésünknek is vannak áldozatai. Irakban Nagy Richárd szakaszvezető, Afganisztánban Kovács Gyula főtörzsőrmester és Nemes Krisztián százados halt hősi halált kötelességteljesítés közben. A hősök napján rájuk is emlékezünk! – mondta Tömböl vezérezredes.

A vezérkari főnök ünnepi beszédében kitért arra is, hogy történelmünk hősi katonái közül a rákoskeresztúri új köztemetőben is ezrek pihentek. Egykoron 42 nemzet fiai nyugodtak a parcellákban, ami a franciaországi Verdun után Európa második legnagyobb katonatemetőjévé tette Rákoskeresztúrt. Ma, a megújított köztemetőben több száz magyar katona alussza örök álmát. De valamennyi társukat, az egykoron itt eltemetetteket is idézi ez az emlékkő. Az emlékkő, amelyet 2002 óta, május utolsó vasárnapján, a magyar hősök emlékünnepén az emlékezés koszorúi díszítenek.

– A múlt áldozataira, dicsőségeire való emlékezés, és a jövőbe vetett hit táplálja a hazafias érzelmeket, a honvédelem ügye iránti elkötelezettséget – zárta ünnepi beszédét Tömböl László mérnök vezérezredes.

A rákoskeresztúri köztemetőben található Hősök Temetője Emlékparkban ezt követően az ünnepség résztvevői elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait, majd a rendezvény az Il Silentio taktusaival ért véget.