Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Továbbra is számítanak Havril Andrásra

2007. december 20. 10:22

A Honvédelmi Minisztérium vezetői számítanak Havril András vezérkari főnök munkájára a jövőben is – közölte a szaktárca miután a Magyar Nemzet megszellőztette, hogy személycsere várható a poszton. Ám a minisztérium szóvivője – Szekeres Imrét idézve – cáfolta az értesülést.

Bocskai István szóvivő elmondta azt is: amint időszerű lesz, a tárca vezetői meg fogják tenni személyi javaslatukat erre a beosztásra.

A javaslattételt természetesen megelőzi majd egy konzultáció a köztársasági elnökkel – aki egyben a honvédség főparancsnoka is -, valamint egyeztetnek a miniszterelnökkel és a parlamenti pártok szakpolitikusaival is.

Az ő véleményüket és javaslataikat is figyelembe véve alakítjuk ki az utódlásra vonatkozó álláspontunkat – ismertette a szóvivő a miniszter szavait.

“Mint a Magyar Honvédséget érintő bármilyen kérdésben, úgy ebben is fontosnak tartjuk a konszenzust, hiszen a honvédelem össznemzeti ügy" – tette hozzá.

A Magyar Nemzet című napilap szerdán megjelent írása szerint jövőre lejár Havril András megbízatása a Magyar Honvédség vezérkari főnöki tisztségében. Ezt a honvédelmi miniszter elvileg meghosszabbíthatná további öt évre, de a lap értesülései szerint Szekeres Imre váltásra készül a vezérkar élén.

(forrás: mti)