Van-e élet a halál után?

Kissé groteszk módon civilek leheltek életet a tetszhalál állapotába került, alakulatukat, csapatzászlójukat és laktanyájukat vesztett – jórészt nyugállományba vonult – katonákba. Noha Szabolcsi Gábort, a Savaria Karnevál Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökét is érzékenyen érintette az, hogy a 2000 éves katonaváros egyszerre puszta történelemmé lett, nem hagyta tespedni a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület, illetve a 2005-ben alakult Savaria Gépesített Lövészdandár Asztaltársaság tagjait.

„Ne csak ultizzanak és énekeljenek" – fogalmazott sajátos stílusában a híres Savaria Légió ügyeit is intéző elnök. Nem mintha ellenérzései lettek volna a bajtársi egyesület népszerű dalköre ellen, szó sincs róla. De azért lássuk be: a tavaly nyáron ünnepélyes keretek között, dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter által megnyitott, Szombathely Katonatörténete kiállítás életre hívása mégiscsak más minőség.

A kiállításon a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum anyaga mellett egykori katonák és magánygyűjtők személyes tárgyai is fellelhetőek. A kiállítóhely udvarán egy vegyi-és sugárfelderítő úszó jármű, egy rádióállomás és egy felújított parancsnoki Volga fogadja a látogatókat, akik a kiállítás emlékkönyve szerint a világ minden tájáról érkeznek, hogy megtekintsék a Műemlék Malomépületben elhelyezett tárlatot is.

A könyv utolsó oldalára például tunéziai vendégek írtak: hogy mit, azt most ne firtassa senki, mert megfelelő nyelvi ismeretek hiányában hárman sem tudtuk megfejteni a karcsú, kalligrafikus arab betűket.

Egy azonban biztos: ha jövőre is jönnek, újabb és újabb kiállítási tárgyakban is gyönyörködhetnek majd. Igen, mert a tárlat folyamatosan bővül. Többek között pécsi, pápai, sopronkövesdi és persze helyi magángyűjtők ajánlják fel időről-időre a múlt emlékeit a kiállításnak.

Horváth Ferenc szombathelyi lakos édesapja például az egykori szombathelyi repülőtér technikusaként felelős volt a repülőtér felszámolásáért és fia közreműködésének köszönhetően került a kiállításra például egy LI-5-ös vadászgép egy propellerszárnya és a mágneses eltérítésű, folyadékcsillapításos, beépített repülőgép fedélzeti iránytű, vagy éppen a még ma is működő, 1937-ben gyártott, földi rádióállomáshoz használható feszültség átalakító.

A bevezetőben említettem azt a fajta keserűséget, amely nélkül a volt savariások talán még a laktanyából börtönné lett épület előtt még elmenni sem tudnak. Jagadics Péter nyugállományú alezredest például egészen odáig sodorta a kiképző központ bezárása, hogy írt róla egy könyvet.

A HM HIM támogatásával megjelent, majdnem 130 oldalas kiadvány ugyancsak tavaly jelent meg, Savaria katonai története címmel. A kiadvány az első római légiós megjelenésétől, egészen modern kori csapatzászló utolsó útjáig felöleli a katonaváros történetét. (A művet ugyancsak miniszteri jelenlét mellett mutatták be.)

„A kiképző központ történetével azért kezdtem el foglalkozni, mert személyes élményeimet akartam összefoglalni. Tizenhét évet szolgáltam a helyőrségben. Az anyaggyűjtés és rendszerezés közben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Szombathely katonai története nincs kellően feldolgozva" – mondja és írja a szerző.

A mű eredetileg szakdolgozatnak készült, aztán folyamatosan bővült és végül könyv lett belőle: személyes hangvételű, részletes, tele érdekesebbnél-érdekesebb adatokkal és dokumentumokkal.

De borítsunk fátylat a múltra és térjünk vissza a jelenbe, mert igenis: van élet a halál (pontosabban a laktanya) után. Mert miután meglátogattuk a kiállítást, máris kezdődik egy nagyon komoly egyeztetés a közelgő Huszárverbunk hagyományőrző rendezvényről, amelyet áprilisban tartanak majd a Vasi Múzeumfaluban.

Vas Vármegye Lovagjai, a közelmúltban alakult Szombathelyi 11. Huszár Hagyományőrző Egyesület, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Hunyadi-kori „Fekete serege" és Ferge László százados személyében a szombathelyi Toborzó- és Érdekvédelmi Iroda képviselője is jelen van az egyeztetésen, amelyet – ismét csak – Szabolcsi Gábor kezdeményezett.

Neki ugyanis a légió kapcsán több mint tíz éves tapasztalata van a hagyományőrző rendezvények szervezésében. Rögtön bele is vág az események kellős közepébe és ecseteli, hogy miként nézett ki annak idején egy huszárverbunk, a történeteket mesélő idős katonával, a lajstromkönyvvel (ami valójában nem is könyv volt, csak nagy pergamenlapok összessége) és hogy melyik szervezet mit tud hozzátenni a nagyszabású közös produkcióhoz…

Hiába: ugyan a laktanyát bezárták – a szombathelyi katonai hagyományok őrzése azonban elevenebb, mint valaha.

Fotó: Tóth László és a szerző