Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszatértek Afganisztánból

Szöveg: Trautmann Balázs |  2008. március 21. 16:12

Március 21-én a szolnoki Hild téren tartották meg a MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) 3. váltásának, illetve az Afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Erők kötelékében egyéni beosztásokat betöltők állományának ünnepélyes visszafogadását.

A rendezvényen részt vett Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Tömböl László mérnök altábornagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnoka is.
A meghívott vendégek, hozzátartozók, ismerősök és barátok előtt felsorakozott 206 katona megkapta a Békefenntartásért Szolgálati Jelet. Az ünnepségen Vadai Ágnes átadta A Haza Szolgálatáért kitüntetés arany, illetve bronz fokozatait a felterjesztett katonáknak, illetve többen emléklappal gazdagabban indulhattak el megérdemelt szabadságukra.

A hivatalos ceremóniát követő fogadáson Tömböl László altábornagy mondott pohárköszönőt.

fotó: Rácz Tünde

1595874610
1595874611
1595874611
1595874611