Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zászlóshajó a Lajta

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. augusztus 20. 17:21

Újraavatták a Lajta monitort a Parlament előtti Duna-szakaszon. Az ünnepségen – a haditengerészeti hagyományoknak megfelelően – a honvédelmi miniszter felesége keresztelte meg a monarchia korából származó folyami hadihajót. A miniszter a Lajtát tiszteletbeli zászlóshajónak nyilvánította.

Az újraavatáson megjelent dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és családja, valamint dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Benkő Tibor altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója léptek a monitor fedélzetére.

Holló József köszöntő beszédében elmondta: jelentős mérföldkőhöz érkezett a Magyarország hadiörökségének megóvására irányuló kezdeményezés. Az USS első monitor típusú hajót 1862-ben bocsátották vízre az Egyesült Államokban, kilenc évvel később pedig elkészülhetett Magyarországon az első két hazai monitor, a Maros és a Lajta.

1595906147
 

A főigazgató a rendezvényen úgy fogalmazott: a hajó Magyarország uniós elnöksége szempontjából nagy lehetőséget rejt, hiszen a monitor 2011-ben ünnepli születésének száznegyvenedik évfordulóját.

A köszöntő után dr. Hendéné Stiber Szilvia megkeresztelte a hajót, majd a honvédelmi miniszter beszéde következett. Hende Csaba kiemelte: a Lajta monitor egy hősköltemény. „Végigharcolta a háború rá eső részét. Ott volt Szabácsnál, ahol fedezte az átkelést és a visszavonulást számtalan honvéd életét mentve meg. Ekkor érte a parancsnoki tornyot végzetes találat: a legénység minden tagja hősi halált halt. Ott volt Belgrád második elfoglalásakor, ahol szilaj tűzpárbajt vívott a várat védő ütegekkel. Ott volt a román hadjárat csatáiban és a flottilla többi hajójával átverekedte magát egészen a Fekete tengerig. Ott volt a monitorlázadás idején, amikor a ludovikásokkal próbálta megállítani a vörös diktatúra ámokfutását"- fogalmazott.

„A Honvédelmi Minisztérium nevében ünnepélyesen megerősítem azt a köteléket, amely a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredet és a LAJTA monitor múzeumhajót eddig is összefűzte, amikor e monitort most az alakulat tiszteletbeli zászlóshajójává nyilvánítom. Megparancsolom, hogy az Ezred mindenkor gondoskodjon vezérhajója állapotáról, hazánk nagyobb dicsőségére és a jövő nemzedékek okulására"- mondta a miniszter.

1595906147

A beszéd után a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat
képviselői áldották meg a monitort.

Az ünnepségen jelen voltak a hadihajós hagyományőrzők, akik a múzeumhajó
állandó kiállítására szánták azt az ajándékot, amelyet a Lajta
fedélzetén adtak át Holló Józsefnek.
Az eseményen ünnepélyesen felvonták az egykori Szent István
osztrák-magyar csatahajó díszlobogójának korhű mását, majd a Magyar
Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Aknamentesítő hajói,
illetve a Lajta monitor múzeumhajó 21 lövésből álló díszsortüzet adott.

Olvasson a Lajta monitor történetéről bővebben itt!

1595906147
 

1595906148
1595906148
1595906148
 

1595906148
1595906148
1595906149
 

1595906149
1595906149

Fotó: Dévényi Veronika