Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi Minisztérium: Korom Ferenc vezérezredes kérte a felmentését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 27. 10:41

Korom Ferenc vezérezredes kérte a Magyar Honvédség parancsnoki posztjáról való felmentését Benkő Tibor honvédelmi minisztertől - közölte a Honvédelmi Minisztérium május 27-én, csütörtökön az MTI megkeresésére. Korom Ferenc vezérezredes kérését - egyebek mellett - azzal indokolta: a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak.

A Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg a határozat, amely szerint Áder János köztársasági elnök felmentette Korom Ferenc vezérezredest, a Magyar Honvédség parancsnokát.

Áder János 2019. január 15-én nevezte ki Korom Ferenc vezérezredest a Magyar Honvédség parancsnokává, megbízatása 2023. május 15-ig szólt. A köztársasági elnök Benkő Tibor honvédelmi miniszter előterjesztésére, június 1-jei hatállyal mentette fel Korom Ferenc vezérezredest.

A Honvédelmi Minisztérium azt közölte: Benkő Tibor honvédelmi minisztertől Korom Ferenc vezérezredes kérte a felmentését. A vezérezredes kérését azzal indokolta, hogy a 2018-ban rábízott feladatokat - a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség (MH) szétválasztását, az MH Székesfehérvárra történő költöztetését, a haderő szervezeti átalakítását és a haderőfejlesztés alapjainak megteremtését, az eszközbeszerzések előkészítését - jó eredménnyel, maradéktalanul elvégezte, és sikeresen vezette a Magyar Honvédséget a járványhelyzetben jelentkező feladatok végrehajtásában is.

Korom Ferenc vezérezredes meglátása szerint azonban a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak. Ugyanakkor tapasztalatait, tudását tervezetten továbbra is Magyarország szolgálatában, külföldön kamatoztatja - tették hozzá.

Korom Ferenc vezérezredes parancsnoki utódjáról egyelőre nem született döntés - írta a Honvédelmi Minisztérium.