Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi Tábor? Az életre szóló nyári kaland!

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2023. március 31. 11:15

Idén is változatos programokkal várja a táborokba jelentkezőket a Magyar Honvédség. A tematikus nyári programsorozat több ezer diák számára jelent izgalmakkal és élményekkel teli, aktív nyári elfoglaltságot. A Magyar Honvédség idén hetedik alkalommal rendezi meg a nyári szünetben a 12-18 éves korosztálynak szóló Honvédelmi Táborokat. Fontos kiemelni, hogy a táborokban nem katona-növendékeket nevelnek. A résztvevőknek – azon túl, hogy jól érezzék magukat – semmi kötelezettségük nincs a sereg felé. Ellenben biztonságos körülmények között, szakemberek irányításával és felügyelete mellett, szórakoztató módon próbálhatnak ki új dolgokat, miközben megismerik saját határaikat, kilépnek a komfortzónájukból. Mondhatni életük egyik legnagyobb kalandjában vesznek rész, miközben játszva sajátítanak el olyan képességeket és ismereteket, amiket a mindennapi élet során is hasznosítani tudnak majd.

Júniustól augusztusig közel 100 táborban, 135 turnusban táborozhatnak a gyermekek. A Honvédelmi táborokban a diákok 17 féle különböző honvédelmi témájú tematikából választhatnak az ország mintegy 59 különböző helyszínén. A sokszínű programokon keresztül természetesen betekintést nyernek az általuk választott témakörbe, ám ami ennél fontosabb, a mindennapi gyakorlattól eltérő, szokatlan, újszerű feladatokat is biztosítanak számukra a szervezők, amelyekkel erősítik a csoporton belüli összetartozást, az egymásra figyelést, az „együtt gondolkodást”. A gyermekek közösségben vannak, kiléphetnek a szürke hétköznapokból, új barátokat szerezhetnek.

A honvédelmi táborok fontos részét képezik a hazafias és honvédelmi nevelésnek, hiszen ezen keresztül a fiatalok betekintést nyerhetnek a Magyar Honvédség és a katonák mindennapjaiba.

A táborok sikere 2016 óta folyamatosan töretlen, a meghirdetett helyek órák, napok alatt betelnek. Jelentkezni idén, április harmadikától lehetséges a Honvédelmi Táborok hivatalos honlapján -  www.honvedelmitabor.hu - lehet.

(A Honvédelmi Mininsztérium közleménye.)