Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősök napi megemlékezés Hódmezővásárhelyen

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. május 27. 9:38

A Hősök Napját minden év utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Abban mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni.” Az ünnep a II. világháborút követően eltűnt a naptárból, majd a rendszerváltozást követően ismét visszakerült a köztudatba.

Hódmezővásárhely megyei jogú város önkormányzata a Zrínyi Miklós laktanya és a civil szervezetek képviselőivel közösen minden évben megemlékezik a város hősi halottairól. Az idén május 25-én, vasárnap délelőtt négy helyszínen hajtottak fejet és helyeztek el koszorúkat.

A Kossuth téren, az I. világháborús emlékműnél Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend tagja és Kószó Péter alpolgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben többek között elhangzott: „a hősök emlékünnepét a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli. Ilyenkor kegyelettel hajtanak fejet minden család előtt, akiket mérhetetlen veszteség ért, akár a doberdói fronton, a Don kanyarulatában vagy Auschwitz gázkamráiban. Emléküket örökre megőrizzük és soha nem feledjük", hangzottak e szavak.

A háborúban elesett hősök emlékére Kopasz István plébános és Demeter János református lelkész mondott imát. A megemlékezés részeként koszorúkat helyeztek el a II. világháborús emlékműnél, a Leventék emléktáblájánál, valamint a Kincses temetőben a hősök parcellájánál, ahol Nánai László protestáns tábori lelkész mondott imát. Mind a négy helyszínen a hódmezővásárhelyi helyőrség zenekara közreműködött.

Csák Tímea


Fotó: Bajkán Gabriella