Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hurrá nyaral(hat)unk!

Nagy az érdeklődés a Honvédüdülő iránt

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei és archív |  2021. június 23. 8:01

Miután a járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, május 28-án újra megnyitotta kapuját a balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK). Piros Ottó ezredes, parancsnok honlapunknak adott interjújában elmondta: a főszezonra már most várólisták alakultak ki. Persze az elmúlt időszak a központ számára is nehéz volt.

20210621-rkkk (2)

Hogyan telt az elmúlt időszak?

Az elmúlt félévben nem tudtunk vendégeket fogadni, ezért más feladatokra helyeztük a hangsúlyt. Noha nálunk kevés katona szolgál, mégis részt vettünk a Közös Akarat műveletben, illetve kórházparancsnoki teendőket és izolációs feladatokat is elláttunk. Ezek mellett - mivel a járványhelyzet miatt januártól törölték a kiképzési rendezvényeket - az elmúlt időszakban kizárólag a nyárra tudtunk koncentrálni. Több más szállodához, vendéglátóipari egységhez hasonlóan mi is számos felújítást végeztünk el. Ezek között említhetem, hogy a Hotel Napfény összes nyílászáróját kicseréltük, felújítottuk a központi éttermet, a kultúrközpontot, a terasszal együtt. Részben megújultak a szállodai szobák, fürdőszobák, erkélyek, teraszok; a strand területén pedig növeltük a büféegységek számát. Ezek június 18-ától már üzemelnek. Kitelepítettük az összes strandeszközt - például a napozóstégeket, víziparkokat. Kültéri ping-pong asztalokat, és csocsó asztalokat vásároltunk. A strand és a parti elemek felkészítését is el tudtunk kezdeni már áprilisban – legalább másfél hónap kell, amire a tél után mindent elő tudunk készíteni. Más szisztéma szerint üzemeltetjük a partot: nem a karbantartó részlegünk végzi ezt a feladatot, hanem az üdülő különböző beosztású kollégái, akik minden szempontból alkalmasak az ilyen feladatok végrehajtására, mondjuk úgy „átvezényléssel”. Koncepcionálisan pedig azt az elvet valljuk, hogy ha a gyerek jól érzi magát, akkor alapvetően a szülők is jól érzik magukat – szeretnénk tehát minél inkább gyerekközpontúvá tenni a Honvédüdülőt. Összességében minden felújítás, és módosítás azt a célt szolgálja, hogy a vendégek jobban érezzék magukat.

20210621-rkkk (1)

Akik most már ezek szerint látogathatják az üdülőt…

…amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, illetve az oltást igazoló papírral jöhetnek be. Akinek ilyen nincs, azt sajnos nem tudjuk vendégül látni. De valóban nagyon örülünk annak, hogy kinyithattunk! Az előszezonunk körülbelül kétharmados telítettséggel üzemelt, elsősorban nyugállományú katonák, és missziós pihentetésen lévő katonák és családjai töltötték nálunk az időt. A főszezontól viszont teljes feltöltöttséggel üzemel az üdülő, sőt, komoly várólisták vannak, annyian szeretnének itt pihenni.

Mi lehet ennek az oka?

Azt gondolom, hogy idén nyáron sokan vagy nem akarnak, vagy még nem mernek külföldre utazni. Minden évben nagy az érdeklődés az üdülő iránt, de most ez még hatványozottabban igaz. Sajnos a kapacitásunk véges, ezért alakulnak ki a folyamatos várólisták, egészen a nyár végéig. Szintén igaz ez a diákmunkásokra: már január második hetében megteltek a helyek, de azóta is folyamatosan jelentkeznek hozzánk. Folyamatosan üzemelnek a táboraink is. Több turnusos bentlakásos tábor mellett napközis táboroztatás is zajlik, illetve más táboroknak is helyet adunk, mint például honvédelmi és vitorlás táborok, vagy a tábori lelkészi szolgálat szervezte táborok. Ráadásul több nyugállományú klub is jelezte, hogy egy-egy napot szívesen töltene nálunk, amit természetesen támogatunk. Természetesen nem gördítünk akadályt a hátrányos helyzetben lévő gyerekek egy-egy napos pihenésével szemben sem.

rkkk_2

Mi okozza a főszezonban a legnagyobb kihívást?

Az, hogy eleget tudjunk tenni a felénk támasztott igényeknek. Emellett az időjárás okozhatja a legnagyobb gondot: rossz idő, illetve másodfokú viharjelzés esetén nem lehet, illetve tilos a Balatonban fürdeni. Utóbbi esetben a vízimentők nem engedik be a vendégeket. Nehezen kezelhető olykor az is, hogy jó időben nagyobb sorok alakulnak ki a parti kiszolgálóegységeknél, annak ellenére, hogy folyamatosan bővítjük ezek számát. Idén a legnépszerűbb gyorsételeket (lángos, hamburger, palacsinta stb.) egyszerre több helyen is árusítjuk, remélve, hogy így talán kevesebbet kell várni. Habár érdemes, mert az idei szezontól kapni nálunk amerikai palacsintát is…

rkkk