Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszárakadémia a Székelyföldön – negyedszer

Szöveg: honvedelem.hu / magyarhuszar.hu |  2011. február 23. 15:50

Az idén negyedik alkalommal rendezték meg a Huszárakadémiát a székelyföldi Homoródfürdőn, amelyre a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség is meghívást kapott.

A közelmúltban megtartott rendezvényen előadások hangzottak el a Szent Korona tanról, a lovagláselméletről, valamint a székelyföldi autonómiáról. Emellett a szövetség megtartotta nyílt, kihelyezett elnökségi ülését is, amelyen rövid előadásokra és kitüntetések átadására is sor került. A rendezvényt a Zrínyi Média könyvajándékkal, a Honvéd Együttes pedig CD-kkel támogatta. Az ajándékokat a szervezők ezúton is köszönik!

A huszárok érthetően a Huszár Alaki Szabályzat kiosztott példányainak örültek legjobban, mivel ez a követelmények egységesítését segíti elő.

A tábori mise után – amelyet Hatos Márton atya celebrált – természetesen nem maradhatott el az esti közös éneklés sem.

A találkozó végén a magyar küldöttség egyetértett abban, hogy méltó körülmények között, kitűnően szervezett, és igen magas színvonalú rendezvényen vettek részt.