Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszárvágta – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. augusztus 17. 16:39

Az Alföld jelentős katonai bázisa volt a Szentes szélén emelt – Simonyi Óbester nevét viselő – huszárlaktanya, melynek építése 1931-ben vette kezdetét, míg a kaszárnyát 85 esztendővel ezelőtt, 1935-ben vehették birtokba a katonák.

202008_Magyar_Honvéd_borító

Bár az első világháború idején – az 1916. szeptember eleji román betörést követően – a 21. honvéd pótzászlóalj, valamint a kolozsvári, illetve a nagyenyedi népfelkelő és honvéd kiegészítő parancsnokság is Szentesen állomásozott, sőt 1918 novemberétől az 51. tábori tüzérezred állománya szintén a településre költözött, állandó katonai jelenlétről ekkor még nem beszélhetünk.

A világégés alatt katonai kórház működött a város számos iskolájában, míg a több mint négy évig húzódó harcok során – a különböző hadszíntereken – 1200 szentesi esett el. Hősiességük előtt tisztelegve a település éppen ennyi fa ültetésével alakította ki a Hősök erdeje elnevezésű emlékhelyet.

Döntés születik

Az 1930-as években a hadsereg fejlesztése új szakaszba lépett, melynek keretében jelentősen növelték a honvédség létszámát. A katonákat pedig el is kellett helyezni valahol, tehát számos helyszínen – így például Szentesen – laktanyák építését tervezték.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 14-én megjelent számában!