Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ideiglenes parancsnokváltás a Szurmay-dandárnál

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn | Fotó: a szerző és archív |  2020. április 26. 7:23

Hamarosan külszolgálatra indul Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka, így egy évig helyettese, Mudra József ezredes irányítja majd az alakulat munkáját.

1596078501

Baráth dandártábornok köszönőlevélben tájékoztatta az állományt a veszélyhelyzet alatt bekövetkezett változásról, amelyben kitért helyettesére is. Kiemelte, hogy Mudra József ezredes személye és szakmai felkészültsége a garancia a stabil, gondoskodó, követelménytámasztó, példamutató és következetes vezetésre.

Mudra József ezredes 2015 októberétől tölti be a dandárparancsnok-helyettesi beosztást, 2020. április 16-ával pedig megbízással átvette a parancsnoki teendőket. A tábornok elköszönő szavait figyelembe véve szeretné az alakulatot ugyanazokkal a feltételekkel tovább vezetni, és a Baráth dandártábornoktól átvett örökséget, értékrendet ugyanolyan formában, vagy még több elért sikerrel visszaadni. A megbízott dandárparancsnok tudja, hogy még sok feladat áll az alakulat előtt, főként a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, ahol nemcsak az alaprendeltetésből adódó, hanem a járványügyi helyzet biztosítási feladataiban is részt vesznek a katonák.

1596078501

Mint elmondta, parancsnoksága ideje alatt célja, hogy a dandár minden katonája büszkén viselje az egyenruhát, példát mutasson katonatársainak és a jövő katonáinak, népszerűsítve ezáltal a Magyar Honvédséget és a Szurmay-dandárt. Hozzátette: a katonák úgy tudják méltó módon képviselni az alakulatot, ha feladataikat maximálisan, a tőlük elvárt módon és színvonalon, az elöljáró feladatszabása alapján látják el. Mudra ezredes kitért arra is, hogy az alakulat névadója révén a dandár katonái Szurmay örökösei is, amelyre büszkének kell lenniük és kötelességük a jövő parancsnokai részére példát mutatni, hasonlóan vitéz Szurmay Sándorhoz, aki múltbéli tetteivel még mindig irányt mutat a jelenkor parancsnoki munkájának ellátásához.

Az ezredes Churchill „minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre" mondatára utalva azt a véleményét fogalmazta meg, miszerint minél távolabb tekintünk vissza a múltba és kutatjuk elődeink sikereit, annál nagyobb lehetőségünk van arra, hogy a jövőben is helyt tudjunk állni, hiszen elődeink hősiessége követendő példa a jelen és a jövő parancsnokainak egyaránt.

1596078501