Időkavar

A holnap háborúja

Szöveg: Révész Béla | 2021. augusztus 1. 13:22

Bár a tervezéskor még mozifilmnek szánták, Chris Pratt időutazós-álmoralizálós sci-fije végül az Amazon streamfolyamában landolt. Kár érte. Moziban vigyorogva csócsáltuk volna mellé a popcornt, így viszont maradunk annál, hogy szódával elmegy.

Igazi gyurmafilmet kapunk A holnap háborúja alkotóitól. (A címért eleve büntetőpont, az ember lazán átsiklana rajta, ha nem ugrana szemébe a főszereplő neve, akit persze imádunk Űrlordként. Is.) Chris McKay rendező annyi klisét tuszkolt ugyanis a filmjébe, hogy a mennyiség alapján már-már szatirikus társadalomkritikára gyanakodhatnánk, de erről szó sincs: a LEGO Batmannel a halhatatlanok csarnokát nagy ívben elkerülő direktor egyszerűen gazdaságos virslit csinált a filmjéből; értsd: beletöltött mindent, ami a látómezőjébe került. Inváziós-időutazásos-harcos-hősös-lövöldözős-filozofálós műről lévén szó, van itt minden, amit az elmúlt 30-40 évben láthattunk: Alien, Csillagközi invázió, Függetlenség napja, a Terminator-saga, és persze a Holnap határa. Nem lenne a direkt utalásokkal és az agyonkoptatott panelekkel semmi gond, ha éppen a sokszínűség révén kapnánk valami eredetin szórakoztatót vagy szórakoztatóan eredetit, A holnap háborúja azonban még az árnyékát is elkerüli annak, hogy minőséget nyújtson. Marad tehát az akció és Chris Pratt, hogy megmentsék maradék jókedvünket.

A sztori 2022-ben kezdődik. Dan Forester, ex-katona agyi kapacitásainak megfelelő állást keres (nem irónia, a pasi biológus), de nem nagyon talál. Bánatát a foci vb döntőjének bámulásába fojtja, amikor a tévénézők milliói szeme láttára megtörténik a hihetetlen: a stadionba időutazó katonák érkeznek a jövőből, akik elmondják: 2051-re gyakorlatilag kipusztul az emberiség az idegenek inváziójának köszönhetően, s mivel alig maradt katona, aki felvegye velük a harcot, megkérik a tisztelt jelenlakókat, csatlakozzanak a jövő hadseregéhez, megmentve ezzel a civilizációnak csúfolt emberi értékeket. (Ezt nevezzük motivációs csúcstoborzásnak.) A jelen-jövő probléma nem probléma, azért van az időutazás, hogy a csapatmozgást a lehető legzsenibb módon oldják meg: itt be, ott ki. Visszafelé már neccesebb a dolog, miután az idegenekkel vívott harcokban gyakorlatilag nulla a túlélési mutató.

Ilyen bevezető után a néző azonnal rájöhet, hogy nem fog egy agyonbonyolított történetet látni. Gyakorlatilag teljesen kiszámítható minden, a film valamiért mégis nézeti magát. Akció akció hátán, egész pofásan kivitelezve, hála a nemtörődöm hangulatnak és a kiváló vágásnak. A filmet persze ezer darabra lehetne szaggatni a logikai lánc hiányosságai miatt. Messze nem egy Tenet-szintű sztoriról beszélünk, ahol a néző agya tényleg kifacsarodik az értelmezési lehetőségektől, de még ezen a szinten is felsóhajtunk néha, hogy az egyszeregy vajon miért okozott ekkora bonyolultságot az alkotóknak. Nem beszélve a film morális síkjáról, Dan jövőbeli alternatív családi életéről, amely izgalmas is lehetne, ha nem maradna meg a fárasztó egyszerűség talaján.

A sci-fi talán a legtágabb lehetőségeket rejtő filmes műfaj. Olyan mindennapi globális és helyi problémákat lehet boncolgatni a segítségével, amely más műfaj esetében csak szigorú szabályok betartásával lehetséges. Az igazi, komolyan vehető tudományos-fantasztikus művek szórakoztatva mozgatják meg agyunkat, rávilágítva olyan kérdésekre, amelyekkel talán nem is akarunk egyébként foglalkozni. Esetünkben ez nem történik meg, de tegyük rögtön hozzá: A holnap háborúja alapvetően nem is az a kategória, amitől ezt elvárhatnánk. Időnként felvillantja a problémákat, de megoldási kísérletei belefulladnak a klisétengerbe, és kibontás helyett inkább elmaszatolást kapunk: látjuk is, meg nem is. Annyira mégsem bosszankodhatunk: a film a látványra és az akciók izgalmára megy rá, és ebben nem is okoz nagy csalódást. És itt jön be a morcogás a járvány miatt: ékes bizonyítékát kapjuk annak, hogy a streaming miért nem válthatja a mozit soha. Monitoron vagy képernyőn nézve A holnap háborúja időnként kifejezetten unalmas. Ugyanezt elképzelve óriási felületen, kellően dörrenő hanggal, az már igen, ott csettintenénk az elégedettségtől, popcorn-bunkerünk fedezékében ülve, bárgyú mosollyal bámulva a látványt.

A holnap háborújában nincs semmi olyan, amivel eddig ne találkoztunk volna. Sem az alapszituációban, sem a történetben, sem a morális vonalban nincs túl sok eredeti. Mégis működik, mégis jól nézhető film. Ami a hátránya – nem mutat semmi újat -, az az előnye is. Egyszerűségében is hatásos. Egy magát kicsit túlzottan komolyan vevő film, ami azonban megadja azt a szórakozást, amit túlgondolási elvárások nélkül a nézőnek megadhat. Chris Pratt pedig mindig is kedvenc lesz, Marvelekben és azokon kívül is.