Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Igazi csapatmunka a helikopter-leszállónál

Szöveg: Turzai Zsolt |  2010. augusztus 4. 12:11

A Magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) feladatai között szerepel Baghlan tartomány egyik helikopter-leszállóhelyének biztonságos üzemeltetése is. Napjainkra a mindenki által csak „helipad”-ként ismert pont lett az egyik legforgalmasabb hely Camp Pannoniában.

Ahogy a PRT S3 légi irányításért felelős csoportja (Tactical Air Control Party, TACP) megvilágította a magyar tábor légterében zajló forgalmat: a helikopter leszállások száma a PRT 1 óta exponenciális növekedést mutat. (Érdekesség, hogy a PRT 5 hozzávetőlegesen 20 esetben fogadott helikoptert.)

Kicsit más megközelítésben: míg a magyar PRT történetében (a hetedik váltás mandátumának végéig) ez eddig összesen mintegy 120 alkalommal fogadtak ISAF vagy szövetséges helikoptert, addig a PRT 8 életében mindennapjaink részévé vált a hajtóművek dübörgése és a kerozinszagú forgószárny-szél. Mára a helikopter fogadásaink száma elérte a 120-at, az összes helikopter leszállásé pedig meghaladta a 230-at (A két adat különbsége abból adódik, hogy gyakran egy-egy vasmadár többször is vissza-visszatér ugyanazon feladata során).

A kis és nagy „chopperek" a magyar táborbeli üzemanyag töltések során több mint 108 ezer liter kerozinnal oltották szomjukat. De mi rejlik a számokon túl? Mit takar az az egyszerű mondat, hogy ma három alkalommal fogadtunk helikoptert? A sikeres helikopterfogadás, leszállítás és kiszolgálás igazi csapatmunka. A hadműveleti részleg információja alapján helyezik készenlétbe a helikopter fogadásra kijelölt erőket, eszközöket. Az egyik legfontosabb lépés a helikopter leszállóhely tűzszerész átvizsgálása. Az esetleges robbanóanyagok felderítése és eltávolítása után az FP (Force Protection) katonák zárják és biztosítják a leszállóhelyet. Ettől a perctől kezdve, akinek nincs feladata a leszállóhelyen, „egy lélek se ki se be". Egyszerűnek hangzik, de valójában igencsak emberes feladat a közép-ázsiai ország klimatikus viszonyai mellett órákon keresztül zárni és biztosítani még egy ilyen zsebkendőnyi területet is, mint a PRT helikopter-leszállóhelye.

1595905529
 

A tűzoltóraj és az egészségügyi csoport a bázisreptereken is megszokott szakmai biztosítással veszi ki részét a feladatból. Nem kis többletmunkát jelent ez a PRT tűzoltóinak, akik saját beosztásuk mellett látják el tűzoltó készenléti szolgálatukat. Logisztikusok, híradó és informatikus katonák, harcjármű-vezetők, technikusok, szerelők, akik ha kell a nap huszonnégy órájában ugrásra készen állnak. A helikopterek leszállítását a légi műveletekért felelős csoport irányítja, majd a leszállást követően a hajózóállománnyal egyeztetve koordinálják a szükséges kiszolgálási munkákat. Az üzemanyag-töltést a logisztika állományába tartozó üzemanyag – laboros és – töltő katonák a fogadott légijármű személyzetével közösen hajtják végre. És valóban, a Baghlan tartomány biztonsági helyzetének javítását és megszilárdítását célzó műveletek kapcsán egyre több alkalommal kerül sor éjszakai leszállásokra is.

1595905530
 

Helikopter nem csupán a sérültek ellátásához köthető MEDEVAC (egészségügyi kiemelés) feladatok során érkezik hozzánk, de a műveletek tervezésében, irányításában és vezetésében szerepet játszó valamennyi ISAF és szövetséges afgán parancsnok és vezető is rendszeres vendég a magyar „helipadon". A magyar csapat pedig teszi a dolgát: biztosít, kiszolgál, támogat… éjjel-nappal, forróságban, porban. A megannyi feladatot és rengeteg többletmunkát a rájuk jellemző jó kedvvel és kellő humorral végzik kimagasló szinten, nemzetközi elismeréssel.

Néha felteszik egymásnak a tréfás kérdést:„Mi van itt, reptér?"

1595905530
1595905530
1595905530
1595905530
1595905531
1595905531
1595905531
 

Fotók: Dr. Toperczer István alezredes