„Sosem feladatvégrehajtás közben, hanem utólag javítjuk a hibákat, ezáltal ugyanis jobban rögzül a katonában a helyes módszertan. Egy vezetőnek egyébként is önállónak és találékonynak kell lennie” – vallja Besei Péter Miklós hadnagy, aki kiképzőként vesz részt a területvédelmi erők leendő raj- és szakaszparancsnokainak szervezett képzésen. Az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred július 14-26. közötti ócsai gyakorlata utolsó napjaihoz érkezett.
„Nem hagyományos értelemben vett kiképző, inkább mentor szerepben segítjük a tiszti és altiszti állományt, akik a parancsnoki feladatok végrehajtását gyakorolják” – magyarázta Besei Péter Miklós, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred 30. Területvédelmi Zászlóaljának szakaszparancsnoka. A hét területvédelmi ezred vezető beosztásainak betöltésére készülő tartalékosok előbb elméleti oktatást kaptak, majd védekező és támadó mozzanatok irányítását gyakorolták, az utolsó napon pedig éleslövészet vár rájuk Ócsán. „Ma a támadó mozzanatot gyakoroltunk, egész pontosan – katonai terminológia szerint – átkarolást hajtottunk végre. Ez azt jelenti, hogy két szakasz különböző helyről kezdte meg a mozgást, végül pedig körbefogták az ellenséget. Az átvizsgáló szakasz előbb megtisztította a harcárkot, majd a manőverező tűzcsoport a BTR harcjárművek mentén felzárkózott és segítségükkel leküzdötte az ellenséget” – foglalta össze a július 24-én többször is végrehajtott feladatot Babik Zoltán törzsőrmester. Az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred kiképzője szorosan a tartalékosok mellett haladva, közelről figyelte a végrehajtást.
![w2024.07.24.tartalekos tiszt kepzes ocsa.rt. (16)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/66a1f1e3f0073612295009.jpg)
„Az egyik legfontosabb cél ezen a képzésen, hogy a szakharcászati ismeretek elsajátítása mellett megtanuljuk egységbe fogni a ránk bízott erőket. A mai feladat során a frontálisan és oldalról támadó szakaszok, illetve a tüzelő és szállítási feladatot ellátó három BTR harcjármű mozgását kellett összehangolnunk a harctéren. A gyakorlat próbára teszi az ember állóképességét, de délelőtt és délután is sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesíteni” – mondta Várdai Attila, az MH Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred tartalékos főtörzsőrmestere.
„Sikeres elméleti vizsgák után érkeztünk Ócsára, tehát volt egy biztos tudásunk, amire itt a gyakorlatot építhettük. Ebben a két hétben már aktívan gyakoroljuk a raj és szakasz szintű mozgások parancsnoklását. Az együttműködést gördülékenyebbé teszi, hogy a parancsnokokat napról napra, szituációról szituációra váltogatjuk” – mutatott rá Semegi László János, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred tartalékos főhadnagya. A Magyar Honvédség tartalékos állományában pontosan 25 éve szolgáló főhadnagy nem pusztán katonatársai irányítását látja el magabiztosan, de a rábízott diákokat hasonló elkötelezettséggel segíti.
„Úgy gondolom, hogy a haza védelme mindenki számára elsődleges feladat. Nekem különösképp fontos a szolgálat, hiszen egyetemi és középiskolai fizika-matematika tanár vagyok. Igyekszem jó példát mutatni a fiataloknak!” – tette hozzá.
Galéria
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1dc617db349710689.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1dd532f5227462382.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1dd8ca4f435817859.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1de562aa545786576.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1dea30d7708684612.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1df2d70c115091968.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1dfa0072382629990.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1dfe88f1999301754.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e07fac9472670631.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e0c45d8181663331.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e182ef7993461377.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e1d71fd780993161.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e26458e135529377.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e3079c1521321606.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e35ab0a158658452.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e3f0073612295009.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e434817661817877.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e50f2ff986652118.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e54c4a7276935044.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e5ba333159453129.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e5f2a24651591244.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e6d19d1253747602.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e747f8a142556337.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e83eb38421501010.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e87ffe3483939218.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e926c43402513318.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a1f1e9673d0843818164.jpg)