Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 517. adás

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Szováthy Kinga archív felvétele |  2024. május 12. 9:00

„Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” A „Fegyverek között a szeretet” műsor 517. adásában köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.

20240419_HM_TLSZ_KTP_30_evfordulo_unnepseg_SZK_32 copy

A Katolikus Tábori Püspökség harmincéves fennállására készülődik, ennek megünnepléséről beszél a műsorban Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök. Továbbá folytatjuk Nádasi Alfonz tábori lelkész Hadinapló című kötetének felolvasását.

2024_0410_interarmacaritas_517_adas