Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – kétszázharmincnegyedik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. november 24. 20:04

Hinni akarok az Atya Istenben, aki gyermekeként szeret engem, és Jézusban, az Úrban, aki kiárasztotta lelkét életemre, hogy felvidítson és elvezessen az élet örök országába – Ferenc pápa gondolataival köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban folytatjuk Bíró László tábori püspök, katonai ordinárius lelkigyakorlaton elmondott gondolatait, Kálinger Roland, azaz Rozsé atya tábori lelkészek misszióban betöltött szerepéről tartott előadását, valamint Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.